Tulajdonképpen a Covid zárlat első napja óta húztam duplán, triplán, mindenhogy. Az elején hajtott az adrenalin, meg a bizonyítási kényszer, hogy meg tudom csinálni. Persze meg is tudtam, de az utóbbi időben, mind fizikailag, mind mentálisan, az atomjaimra hullottam. Szóval ezt így nem lehet a végletekig tolni, nem lehet a nap huszonnégy óráját, harminc órára tágítani, mert nekem annyi kellett volna.

A szervezetem ősz vége óta egyre markánsabban jelzi, hogy itt állj és ne tovább. Mindig azt mondtam bírom még, de amikor már két fronton kell háborúzni, és az egyik mocskosabb, mint a másik, akkor tényleg képletesen az asztalra kell csapni, és azt mondani, hogy VÉGE, tovább nem éri meg, SEHOGY nem éri meg.

A Covid zárlat eleje óta, 2020 március 16.-a óta, itthon tanítom Leventét, és az első évben, felügyeltem, segítettem Zalánt is. Visszatekintve, munka mellett, nem volt fáklyás menet.

Tulajdonképpen Levente autizmusának köszönhetem, hogy két évig kitartottam. Köszönhetem, a másodpercre pontosan minden pontján lefektetett és köbe vésett napirendnek, amit több kevesebb sikerrel, tartottam, amihez Levente ragaszkodott. Tudtam magamban, hogy nem jó, és azt is, hogy nem lehet majd ebben a formában a végletekig fizikailag bírni, de Anyából vagyok, akinek bírni kell.

Tulajdonképpen két hete derült ki Levente féléves vizsgáinak során, az „új” gyógypedagógusa által, az „új” osztálykörnyezetben, a kétszer három órányi vizsga alatt, - (holott Ágota a mostani osztályfőnöke, (elsőben már egyszer volt) az iskola egyik legjobb Gyógypedagógusa, ráadásul szereti Leventét) - pedagógusa nyíltan utalt rá, hogy Leventét nem tudja bevinni az új osztályába sem. Egyszerűen az új környezetbe sem megy be.

A múlt hét elején pszichológus szakemberrel hivatalosan konzultálva, arra a konszenzusra jutottunk, hogy.: Leventét harmadik osztályban olyan, és akkora nagy lelki trauma érte, az osztálytermi kirekesztés, a folyamatos fordítva büntetés és a szintén folyamatos verbális abúzusok (néha fizikai abúzusok is, az osztálytársak részéről) illetve a „pedagógiai megoldásként” alkalmazott folyosóra kihelyezett asztallal és székkel elért elszigeteléssel, hogy meglehet, az iskolai oktatási rendet, (az osztályban, közösségben tanulást) soha többet, nem fogja elfogadni. Ha el is fogadja valaha, akkor ahhoz előtte Leventéhez igazított, specifikus, komplex segítség kell. Pszichológus, fejlesztő, gyógypedagógus, asszisztens, együttes, és abszolút, szelíd, a gyermek javát szolgáló visszaszoktatás az osztálytermi rendbe, lassan, lépésenként.

Sajnos akkora szakember hiány sújtja az EGYMI iskolát, hogy Levente visszaszoktatását, nem igen fogja tudni végig vinni, az iskolája.

Magyarul, remény sincs arra, hogy a közel és távol jövőben, Levente az iskolába bejárjon. Marad az Egyéni Tanrend, az Anya Iskolában, az az Oktatási Hivatal által meghatározott módon, fél évente vizsgákra bejárva. A szakemberhiány miatt a kötelező fejlesztési órák, egyenlőre  a kútba estek. Levente oktatáshoz való súlyosan sérült jogai, tovább sérültek.

Sem az iskola, sem a Tankerület, nem tudja megoldani a problémáját. Az iskola a tömbben fejlesztést, szakemberhiány miatt nem tudja eszközölni, ezt egyébként, teljesen meg értem, mint szülő, bár elfogadni nem tudom, a Tankerület, meg nem is akarja megoldani, azt.

Így most minden a nyakamba szakadt. A Kórház Suli most csak egy Egyetemista oktatót tud biztosítani, aki egyszer, heti kettő órát jön, a többi minden, tanítás, vizsgafelkészítés, fejlesztés, minden, de minden a jövőben az én dolgom. Elvben, ha a Covid - Omikron lecseng, - március végére, április elejére datáltuk-, akkor szerdai napokon, egy, azaz egy fejlesztési órára, illetve a gyógypedagógusa általi mérésekre be fogom vinni az iskolába. Ezt beszéltük meg most gyógypedagógusával a félévi vizsgák eredmény kiértékelő beszélgetésén.

Egyébként nagy visszaigazolás a számomra, hogy Matematikából és Környezetből 5-ös, illetve Magyar Nyelv és Irodalomból 4-es osztályzatot kapott Levente. Csak hatékony az az Anya Iskola.

Csak hogy, azért azt mindenki tudja, hogy nem ez lenne a megoldás, mert Leventének igenis szüksége lenne, a gyermekközösségre, autizmus specifikus iskolai környezetben. De ez a számára, szakemberhiány miatt, az Állami oktatási rendszerben ELÉRHETETLEN, a fentebb leírt okok és az őt ért trauma miatt!

Tulajdonképpen kijelenthető, hogy Leventét TELJESEN kivetette magából a KÖZNEVELÉS.

Sajnos a Dominó effektus engem sem kímélt.

2022 február 28.-a lesz az utolsó munkanapom. Felmondtam a munkahelyemen. Ennek fő oka, Levente, de van más oka is, és a két ok együttesen vezetett a bennem már december óta érlelődő döntéshez.

Elsősorban EMBER vagyok és ANYA. Nem robot, nem droid, hanem olyan ember, akinek kő kemény fizikai határai vannak. Két évig bírtam, fizikailag, hogy a munka mellett tanítom, fejlesztem, vizsga felkészítem Leventét, gondoztam autizmus specifikusan, szükségleteit elláttam a nap egészében, tulajdonképpen többnyire egyedül. Mind e mellett, a munka és a tanítás, fejlesztés mellett vittem és viszem a háztartást, ahol Zalán az egyetlen segítségem, mert a férjem Szabolcs, hajnaltól estig dolgozik, hogy boldoguljuk, teszem hozzá, a munkájához mérten, egyáltalán nincs megfizetve.

A napom kora hajnalban kezdődött, és este éjfél felé ért véget, de csak azért, mert az embernek, szüksége van némi alvásra is. Állandó időhiányban szenvedtem.

Szerettem a cégem, szerettem a munkám, négy és fél éven keresztül, sőt csak köszönni tudom, hogy lehetővé tették a számomra a távmunkát, az utóbbi két évben, tehát nem a főnökeimen múlt, hogy felálltam.

Sajnos az ember egy munkaközösségben, nem válogathatja meg alkalmazottként a kollégáit. Vonatkozik ez arra a rétegre, akik nem bírnak a szájukkal, a pletyka, a másik kibeszélése, a emberen való csámcsogás, mutogatás, alaptalan dolgok terjesztése, és a másik megalázása okoz nekik örömet.

Az utóbbi fél évben, a telephelyen töltött napjaim részévé vált, hogy minden egyes alkalommal, hallottam vissza, vagy kaptam direkt szemtől szembe, hogy a gyerekem debil, semmirevaló, Taigetosz pozitív, és én meg megbízhatatlan semmirekellő vagyok miatta, a fogyatékos asszisztens. Így pont, és ennél is durvább jelzőket is.

Jó pár kollégám, azok akikbe szorult némi emberi jó érzés, álltak meg az asztalomnál, hogy Te tudod miket beszélnek rólad odafenn az emeleten?

Persze az évek alatt az autista gyerekem miatt, sok esetben ért/tek verbális támadás/ok, de többnyire, ismeretlen emberektől, amit talán könnyebb volt átlépni, igaz, lenyelni nem.

Az emberben meg csak gyűlik, és gyűlik.

Levente személye, csak egy. Aztán Dani fiamat is elkezdték támadni, több fronton, bizonyos kollégáim, mert ez számukra biztos örömet okoz.

Sejtem bent, honnan fúj a szél, de sokat tenni nem tudok ellene.

Dani fiamat is, aki ellenzéki Önkormányzati politikus. Támadták a pozícióját, a nemi identitását, nem csak a hátam mögött, hanem velem szemben is. Váratlanul. Majd háromszáz ember van az osztályunkon, nem mindenkit ismerek. A belső fúziók után, meg főleg. Vannak olyan kollégák, akiket hónapokig nem is látok, van, akinek a nevét sem tudom, egyszerűen azért, mert nem az én általam asszisztált csoportokban dolgoznak. A Covid protokoll miatt maszkban jönnek mennek, az arcukból alig látszik. Az utóbbi két hónapban ötször állt meg kolléga az asztalomnál egy percnyire, számomra védekezési lehetőséget sem adva, hogy a fiamat becsmérelje, mind nemi identitását, mind pártját, mind pozícióját, mind személyét becsmérelve. Teljesen alaptalanul és Őt egyáltalán nem ismerve.

Az agymosás elérte célját, amiben élünk, meg a mocskos politikai kampány, ami körülöttünk folyik.

Tehát még egyszer.

Nem politizálok! Sem én, sem a férjem, sem Zalán fiam. Kijelentem ezt ezer sokadszorra, hogy NEM POLITIZÁLOK! Tessék már megérteni. A fogyatékossággal élők érdekvédelmében dolgozom, és függetlenül, tapasztalati tanácsadóként, mint autizmus specifikus mentorszülő, a szakpolitikát segítem, pártoktól függetlenül, legyen az jobb, avagy baloldal. Nekem az a lényeg, hogy a fogyatékossággal élő, köztük súlyozottan az autizmussal élő gyerekek vagy felnőttek, megfelelő ellátáshoz jussanak. Specifikus mentorszülőként politikától és pártoktól, istenhittől, vagy hitetlenségtől FÜGGETLENÜL, SEGÍTEK, a hozzám forduló családoknak a legjobb tudásom szerint, és az érvényes etikai irányelvek mentén.

és  SNITT !!!! ahogy, a megboldogult édesanyám fogalmazná.

Egyszerűen eljutottam arra a pontra, hogy ELÉG volt.

A döntésemnek, meg van az oka. Mind fizikai értelemben, mind a személyemet és a gyerekeimet ért támadások miatt.

Igen, azt is tudom, hogy ez nagyon nagy anyagi érvágás lesz, azt sem tudom, hogy mi lesz velem a moratórium feloldása után. Igaz mondjuk, most előtte se. Egyszerűen, emberből vagyok, elsősorban ANYA, akinek a jövőben, a segítség, oktatás és fejlesztés nélkül hagyott, fogyatékossággal élő autista gyereke lesz a legfontosabb, és a család többi tagjának jól léte, ha nem is anyagi értelemben, de a két kezem által segítve, a boldogulásukat mindenképpen.

Igen fojtogat az adósság terhe, amit a Covid hozott, és a megoldást sem tudom, egyenlőre, de legalább attól megszabadulok, hogy a munkakörnyezetem rosszindulatúan pletykás rétegét, nap, mint nap hallgatnom kelljen.

Továbbá Leventének sem jó, az állandó délutáni tanulás. Lesz az életében sokkal több rendszer, délelőtti Anya Iskola, a házi munka után, sok-sok levegőn lét, nagy sétákkal, interaktív fejlesztéssel. Ráfordított, sokkal több figyelemmel. Zalánra sem fog annyi teher nehezedni, mert ha nem is sok, de több időm lesz. Az otthonápolás mellett, csak otthon tanítani fogok.

Úgyhogy legyen az a végszó, hogy „főállásban” a jövőben GYOD-on leszek.

Egyszer talán munkaviszony lesz, küzdünk érte jó sokan.

Hogy mit hoz az én jövőm?  Mit hoz Levente fiamé? Mit hoz a Családunké? Egyenlőre, nem tudom...