Level II. Special Orienteering avagy egy autista fiúcska versenyei a Tájékozódási futó sportban.

Na akkor csapjunk a lecsóba, Lecsókával, miután ma már júniust írunk ez évben, és Levente az egyéni tanrendjében a Testnevelés jegyet a Tájfutásra kapta az iskolában, beérett a második beszámoló, hogy hogy is integrálódott a Tájfutó sportba, a lurkónk.

Rajtoljunk el......

Márciusban megkezdődött az idei versenyidény, és azóta igyekszünk kisebb nagyobb megszakításokkal versenyre járni, no persze sajnos nem mindre, mert az üzemanyagárak élszállásával, hatósági ár ide-oda, nem engedhetjük meg magunknak a nagyon távoli versenyeket, így belőttük magunknak a maximum 120 kilométerre lévő határt Budapesttől, és ezen belül próbálunk verseny ügyben mozogni. Sajnos tavasszal nem kerülte el a srácokat a betegség (torokgyulladás, nátha, ect..)  így volt némi kényszerszünet is, mind az edzésekben, mind a versenyzésben. 

Bócsán kezdtük az idei verseny szezont, mert a Boróka Kupába, már ősszel beleszerettek a fiúk, fekszik nekik az Alföldi terep. Levi  M 10-12 D -ben indult, szalagozott pályán, úgyhogy most ki is próbáltuk, hogy hogy lehet látótávolságból asszisztálni neki. A verseny előtt elmagyaráztuk Leventének, hogy a szalagok mentén kell futni, jobban kocogni, úgy jönnek majd a pontok sorban, de persze lehet úgy is menni, hogy a szalagozásra nem támaszkodunk. Tettük Bócsán ezt is, azt is. Egy a lényeg, sokszor kapott önálló döntéshozatali lehetőséget Levente a pontfogásra, ami az önbizalmának növeléséhez, nagyon jó eszköz, hiszen a pontfogásra koncentrálva, át tudja lépni a saját gátjait, amit maximálisan át is lépett.

A terep nem volt annyira könnyű tájékozódásilag, úgy-amúgy, és ráadásul a talaj is változatos, aminek azért örültem, mert mindjárt a vesztibuláris rendszer (egyensúly) "fejlesztését" is kipipáltuk. Sőt elég jól tudtuk ösztönözni a kocogásra is. Én voltam a visszahúzó erő, sajnos kicsit össze-vissza kalapált a szívem. No de sebaj, Levente nagyon élvezte a versenyt, még szurkolt is nekem, hogy bírjam a tempót. Mondjuk a pálya végére jól el is fáradt mit a fotón látszik is. (A cél-fotót Kopasz Sándor Tájfotós készítette)

Boróka kupa: Levente pályája.

A Tavaszi Spartacus Kupával folytatódott Levente idei szezonja, Openben B-ben Pákozdon, bár egy kicsit kurtára sikeredett a három napos verseny, mert már bujkált benne egy felső-légúti nyavaja, és a második, harmadik nap már itthoni ápolást igényelt, így Zalánt, Szabi vitte a "Szparira" a további két napon, én meg gyógyítottam a lurkót.

Ettől függetlenül Leventének nagyon tetszett a verseny, nagy elannal kezdte az idei hivatalos évadnyitót. Az egyeneseket és a lejtőket nagyon szépen megfutotta, sőt a szedresen is simán, minden zokszó nélkül átkelt, sőt az útvonalkövetés is ment a térképen, egyszóval elég jól abszolválta a Spartacus Kupa első napját az Ingó kövek alatt, annak ellenére, hogy estére sajnos benáthásodott. 

 A Célban Pákozdon..

 Levente pályája a Spartacus kupán.

A náthából kigyógyulás után, a Hárs-hegyen, egy a Tipo TKE azaz a srácok Egyesületének, szerdai kis-versenyén a Budapest kupa 4. fordulóján, tanítottam Leventét, a térképhasználatra, magyarul tanultuk a terepet. A cél az volt, hogy két-három ellenőrzőpontig magától tudja követni az útvonalat, a térkép alapján felismerje a tereptárgyakat és fordítva, azaz a tereptárgyak, utak alapján, meg tudja mutatni, hogy hol is vagyunk éppen. Csendben megjegyzem, egész jól ment.

 Azon  a hétvégén volt a Gödöllő melletti Margitán rendezett Tömegrajtos Csapat és Nyílt Senior Ultra Hosszútávú Országos Egyéni Bajnokság, aminek nyílt fiókversenyén indult Levente és Zalán, a bátyja  is. Az első igazán meleg tavaszi nap, jó derby-t hozott, Levente végre, felvehette az akkor vadonatúj bozót nadrágot, és egész "profi" tájfutó kinézetet öltött, saját maga szerint. Aminek hangot is adott itthon még a verseny előtt, mi meg jó derültünk rajta, hiszen evvel is mérhető volt, hogy nagyon jól érzi magát a tájfutó sportban.

Babatpusztán az OB-n, elég nagy tömeggel szembesült a versenyközpontba érkezéskor, őszinte leszek, féltünk is tőle, hogy frusztrálni fogja a zaj és a hangos szpíker, no meg a nagy por, de miután megtaláltuk a Tipo bázist, és az edzőjét Tóth Esztert, onnantól fogva, mondhatnám béke. Saját camping szék, Tipo-s versenyző társak, Óriás pacsi Gönczi Robinak, és jó idő. Mintha nem is a jelen univerzum lenne. A nyílt rajt a Senior mezőnnyel együtt, de külön rajt-folyosóból történt, ki is lőtt az elején Levente, mint a puskagolyó térképestől, úgyhogy futottunk utána mint a nyúl, hogy állj-állj meg, tájékozódjunk is egy kicsit.

Elég jó tempóban tudtunk haladni vele, az egyeneseket és a lejtőket meg is futottuk, ugyan nekem lötyögött kissé a szívem, de végig mentem Levivel és Szabival, mert a párom, is kezdő a tájfutásban, éppen ezért a tájékozódásban, még segítséget igényelt. Mondjuk végül csak megfigyelő szerepet játszottam.

Simán ment az iránymenet is, én meg csak szaladtam utánuk.

A befutón meg is tapsolták Leventét, úgyhogy óriás széles mosollyal az arcán futott be a célba.

Levente pályája az OB nyílt versenyén.

Következő héten a Postás-Parkerdő Kupán, Csobánkán futott a lurkó, mind a két versenynap, Open D kategóriában. Azért döntöttünk így mert a szalagozott pályán, még biztosabban mozog, bár nem mindenhol mentek Szabival a szalagozáson, pont azért, hogy több legyen a tájékozódási feladat. Sajnos a hirtelen jött hidegfront, egy kissé megviselt, így a Postáson szigorúan, az apa-fia páros próbálta bevenni a Ziribár-t..

A terep kissé sáros volt, csúszkáltak a lejtőkön és az emelkedőkön bőven, de ha a mozgásfejlődésre gyakorolt hatását nézem, rendkívül hatékony volt ez a maradj talpon feladat, Levente számára. Nem győzöm kihangsúlyozni  mindig az egyensúlyfejlődés fontosságát, illetve azt, hogy az egyensúlyi rendszer összességének  fejlődésével, mi minden korrigálódhat. Nálunk a tanulás és a figyelem koncentráció minőségi fejlődése viszi a prímet. A verseny első napja jól ment Leventének, aztán a második napra teljesen behavazódtunk, de szó szerint. Jó 10-15 cm hó hullott a Pilisre akkor éjjel, ami jó áprilisi tréfa, köszi, de sajnos bokáig érő hóban kezdte meg Levi és Szabi a második napi versenyt. Levente hótaposóban futott. Ez igazi, próbálj állva maradni, és nem elesni feladat volt, a szó legszorosabb értelmében.

Szabi elmondása szerint végig csúszkáltak a pályán, a tájékozódási feladat nem okozott gondot, Levente is jól követte a térképet, annak ellenére, hogy a talpon maradásra  többet kellett koncentrálni, mert a verseny végére a vizes hó, és az alatta lévő sár, nagyon megnehezítette minden versenyző dolgát. Levi összetettben az Open D kategóriát megnyerte. Ugyan érem a nyílt kategóriákban nem járt, de Korik Andi révén illetve azért, hogy Leventét pozitívan ösztönözzük a tájfutás és a versenyek  kapcsán, Andiéktól érmet és oklevelet kapott, teljesen megérdemelten. Egyébként mostanában látom, a fejlődését tekintve komplex, hogy mit is jelentett számára az a plusz spiritusz.

Levi  boldogsága...

A pályák a Postás-Parkerdő kupán.

A Postást követő héten, a Budapesti (és Pest megyei) Diákolimpia amatőr felsős fiú kategóriájában indult Levente, Csepelen, lakótelepi versenyen.  Sajnos az időjárás most sem volt kegyes, sőt.. A hó után egy héttel, Záport, víz-függönyt és folyamatosan szakadó esőt kaptunk a nyakunkba. Gondolkoztunk, hogy megéri e, az elázás, de Levente, eső ide, eső oda, mindenképpen indulni akart, és egyáltalán nem érdekelte a szakadó eső. Csendben megjegyzem, eddig esőben, itthonról, az utóbbi időben nem volt hajlandó kimozdulni. Olyannyira nem, hogy a tőlünk 15 méterre lévő Közértbe sem tudtunk átmenni. Mi csodálkoztunk a legjobban, hogy nem akart visszaülni a zivatar láttán az autóba, hanem, mindenképpen el akart rajtolni. Így is történt.

Egyetlen dolog frusztrálta, hogy beázott a rajt óra, és a percenkénti síp-hang elmaradt, amiért reklamált is. Szóval az esőben nekivágtunk, egy kicsit el is kevertünk, tán egy utcát benéztünk, de ettől függetlenül, jót versenyeztünk, és ami a legfontosabb, megint átlépett Levente magában egy gátat, mégpedig azt, hogy az esőtől nem lesz semmi baja az égvilágon, és nem fáj ha az esőcseppek kopognak az esőkabáton. Egy szenzorosan érzékeny autista gyerek, nagyon sokszor okoz fejtörést, nem is másod, hanem harmadfokú egyenlet a legnehezebb fajtából, és tényleg csak soronként tudod megoldani, de közben kínosan és precízen kell figyelned a műveleti sorrendre, úgy hogy elölről és hátulról is jó legyen a megoldás. 

A Diákolimpia selejtezőjén, az eső ellenére, jó tempóban tudtunk haladni, igaz a SPÁR-ról le kellett közben beszélni, mert az nagyon nem opció, hogy két pont közötti átmenetben beugorjunk túró rudiért, ha már az élelmiszerbolt szembejött. A verseny közben ahol lehetett és nem volt autó forgalom, ott látótávolságba előre engedtük önállóan, teszem hozzá azt is, hogy egyszer elhagyta a térképet, de hála egy helyi lakos úr, azonnal utánunk hozta.

A célba jó kedvűen kocogott be, eső ide oda, nagyon jól érezte magát a versenyen. Az eredményét tekintve az AMATŐR felsős fiú kategóriában II. helyezett lett. Ugyan díj nem járt érte, de Hegedűs Béla jóvoltából a versenycsokiját megkapta, és ezért a gesztusért Levente határtalanul boldog volt.

Budapesti Diákolimpia pálya:

Sajnos a Diákolimpia után, egy héttel nagyon beteg lett, a bátyjával együtt. Levi gasztritisszel küzdött, míg Zalán összeszedett, egy izmos mandulagyulladást, ami miatt Zé-nél eléggé bonyolult lett a helyzet. Antibiotikumot kellett kapnia. Sajnos a kapott antibiotikumot, nem tolerálta és allergiás reakció alakult ki Zalánnál, úgyhogy volt egy két vészterhes napunk. Levente se állt fel valami könnyen, a fertőzésből, így nem tudtunk elmenni sem a Tojáskeresőre, sem a Tipo Kupára és a Nógrád Nagydíjra sem, amiért mind a két fiú rettentően szomorú volt. De ugye első az egészség, mese nincs.

A következő versenye Leventének az Országos Diákolimpia és Typographia Kupa, mind a két napja lett, ahol F 12 C-ben indult. A Typographia Kupát igy egy kicsit FlexO módba kapcsoltuk, jobban mondva az F 12 C-t. Igazi nyári meleg volt a szombati versenyen a Városligetben, ráadásul árnyék alig, no meg a frissítő osztásba is besegítettünk a DOL selejtezőn a verseny közepéig, azaz addig amig a rajtba mentünk Leventével. Szóval a rajtja előtt a frissítő sátorban dolgoztunk vagy másfél órát a célban, körülöttünk tömeg bőven, hangos szpíker, és közben azon gondolkoztunk, hogy a verseny még hátra van, csak csendben pillogtunk a hátunk mögé, hogy mikor fog Levente túlcsordulni. A legnagyobb tesó Dani vizitjének, hála átbillent, a szenzoros túllengésen, és simán elrajtoltunk a Typographia Kupán.

A versenyt becsülettel végig "kocogta" mondván sprint távú futam volt. Egyetlen dolog frusztrálta, hogy a Városligetre aznap ki lehetett tenni a megtelt táblát. Rengetegen voltak a szabadidőző sétálók, ami sokszor okozott akadályt a pályán való haladásban. Sajnos egy páran a futó gyerekre nem voltak tekintettel, simán nekimentek. Én a 9. pontig mentem Szabival és Levivel, utána ketten teljesítették a pálya további részét. A Vajdahunyad Várnál jó pár percet keveregtek egy pontra, de hála, helyretették őket, köszönet érte egy senior versenyzőtársnak, és egész jó idővel ért Levente a célba magához képest, Apa asszisztenciája mellett. Sőt a térkép olvasása és az útvonal követése, is egész jól ment Levinek a Városligetben. Úgy fest a parkversenyek fekszenek neki igazán.

Levente a célban:

Nagy tesó vizit a ligetben. 

Másnap Nagykovácsiban volt a DOL illetve a Typographia Kupa második napja. Levente F 12 C-ben indult, Szabi asszisztenciájával, én csak a második pontig mentem velük. A vasárnapi versenynapon is bőségesen kaptunk nyarat, ami a hőmérsékletet illette, ráadásul a rajt sem volt közel, és járt hozzá némi szint is, ráadásul, elég "pöccre" értünk ki, így sok idő nem volt a start előtti szusszanásra. Levente pályája bővelkedett egy-két bozótos átmenettel is, szint is volt bőséggel, meg jó pár tájékozódási feladat.

Sokszor kellett ösztönözni a haladásra a verseny során, de azért követte a térképet becsülettel. Kicsit kifárasztotta az előző nap, de szoktuk volt mondani, hogy kutyaharapás szőrével, úgy az igazi, mert nála sokszor ez a fejlődése kulcsa. A bozótos átmenetek, nehezebben mentek ez tény, de nem klappolhat mindig minden, ugyebár. A befutó pont előtt ráadásul belerúgott véletlenül egy kiálló kőbe, és a jajj de fáj hanghatást a célba futáskor adta ki magából, de hála egész könnyen meg lehetett nyugtatni. Így különösebb gond nem volt. Mostanában várjuk a belilult körmének leesését. 

Levente pályája..

A Homokháti-Ladó-Rec Kupa vasárnapi futam volt Levente következő versenye. A Diákolimpia után két hetet kihagytunk, balkonkertet építettünk Leventének illetve Szabolcs és Zalán, háromnegyed napra technikai segítő volt Multinavigator színekben, Guttmann Zolinak segítettek a Kinizsi-100 teljesítménytúrán.

Szóval a Homokháti Kupa volt az első, ahol Levente autizmus okozta gátjait igazán szélesíteni tudtuk idén, a taktilis érzékelési rendszerét javítva. Ugyanis Levente ezen a területen szenzorosan hyper érzékeny. Magyarul, nem mindig viseli jól, ha olyan dolgok érnek hozzá aminek elviselése nem kellemes, és miután beállt a nyár, nur bozótruhában fut, amit ugye minden átszúr, szóval a bőrén nem túl jó érzést okoz. 

A Homokháti Kupán még több sűrű aljnövényzet volt mint a Diákolimpián, és miután F 12 C-ben indult Levente, ahol már nem csak úton kellett futni, bőségesen volt nyakig érő nem kellemes szúrós minden izé (Levente szerint) a pályáján. Pluszban messze volt a rajt, kihelyezett volt a cél, ki és be kellett kutyagolni a versenyközpontba, a bokáig érő homokban, amiből a verseny közben sem volt hiány. Nehéz volt benne haladni, aztán a bozótba bemenni, és váltani a fenyveseket alul benőtt mindenféle szúrós csemegére, amiben szintén haladni kellett. Mindezek mellett még kánikula, és az igen párás idő volt az, amik nem voltak túl baráti hatással Levente autizmusára nézve. Mindezek ellenére, volt ahol tudtunk futni vele. Általában a homokban amúgy, ami engem viszont rendesen kicsinált. No de sebaj, ha a lurkó fejlődik a terepen, annál jobb opció nincs.

A rajt után. (fotók: Máthé István jóvoltából)

Már az első pontra át kellett vágni a bozótoson.

Meg a második pontra is.

Meg a harmadikra is.

A terep igencsak változatos volt..

Azután jött a még sűrűbb bozót..

A verseny végére nagyon elfáradt, a milliónyi szenzoros ingertől. Ettől függetlenül követte a térképet és az útvonalat. Teszem hozzá, néhol a részletgazdag térkép kicsit megzavarta, de általában tudta merre járunk.

Szabival a célban.

Levi pályája:

A múlt szombat versenycsemegéje a Középtávú OB volt Ágasegyházán. A fiúk nyíltban indultak, Levente a könnyű pályán ( szerintem annyira nem volt könnyű) illetve Zalán a technikásban. (neki már muszáj a B kategóriába lépés előtt technikás pályákon is futnia)

A Középtávú OB miatt, óriási respekt Leventének. Ugyanis maximálisan megmutatta, hogy mennyit fejlődött, komplexen, azóta, amióta tájfut. A rajtkaranténnal kezdődött, ahová nem vihettünk telefont, vagyis nem vehettük elő. Bő fél órát álltunk a tűző napon cirka 500 versenyző között, a rajtolásra várva. Egy drón repkedése is kísérte a várakozást, majd jött a nem könnyű pálya, nagyrészt nyílt terepen, magyarul, árnyék alig. Jobban mondva borókásokon, derékig érő szúrós pusztai aljnövényzeten keresztül, újra homokos talajon, illetve nem túl jól futható fenyvesekben. Végig mentem én is mint asszisztens, hogy keverés mentesen megússzuk az etapot. De egyáltalán nem kellett belenyúlnom, Levi követte a térképet, Szabié volt a "csapat-parancsnokság". A borókások feladták a leckét, nehéz volt az átjutás Leventével, de le a kalappal előtte, megcsinálta. Igaz megivott egy flaska vizet, a verseny közben, de ez teljesen érthető volt, a kánikula miatt. Mondjuk a végén azt hittük, soha többet tájfutás, de sem a tömegtől, sem a dróntól, amiktől eddig iszonyatosan rettegett, sem a borókástól, sem az ikt eszköz hiányától, nem csordult túl szenzorosan, és hazafelé már azt kérdezte, mikor lesz a következő verseny?? Mondjuk a hétvégi szenzoros fröccsel, totálisan maximálisra tágítottuk azokat a határokat, amiket elbír jelenleg. Sőt, szerintem sokkal jobban bírta a versenyt mint én. Nem zavarta a tömeg, a tömeg zaja, a drón hangja, a  szúrós borókás, a toklász halom a zoknijában, a bogáncsok a nadrágján, de még a csalán sem, amin átment, holott rászóltunk, hogy Levente neeeeeeee...Azt hiszem a taktilis érzékenységén, nagyon sokat javítottunk ebben az idei fél versenyévadban. Látványosan sokat. Amit nem csak mi, hanem egy ismerős gyógypedagógus szakember is észrevett, sőt kimondottan kérte, hogy mondjam el, írjam le, hogy mindezt, hogyan értük el.

KOB : Az első ponton.

Útvonalválasztás.

Önálló pontfogás.

A pálya középső részén, már tényleg nagyon meleg volt az idő.

Sűrűsödik az aljnövényzet.

Az első borókáson túl.

Végül a nyílt tér, még két ponttal hátra.

Levente KOB nyílt pályája.

Illetve Zaláné, a technikás nyílt.

Szumma: Az idei fél szezon tükrében. 

Levente teljesen jól elfér a tájfutó sportban. Egyre többen ismerik, és nekem egyre kevesebbet kell magyarázkodnom miatta. A Tipo család teljesen befogadta, de szerintem a tájfutók nagy családja is, bár néha a kortársaitól sajnos, még kap egy két lesajnáló megjegyzést, vagy grimaszt. Igaz nincs ráírva Leventére, hogy autizmussal élő versenytárs, meg meglehet nem is mindenki találkozott még autista gyerekkel, avagy csak minimálisan érintőleges információval rendelkeznek róla. No de se baj, szoktam volt mondani, majd alakul ez is.

Látványosan és nagyon sok területen fejlődött ebben a fél versenyszezonban. Főleg a szenzorosan érzékeny területeken. Tovább megyek, sokkal jobban koncentrál a tanulásnál. Megtanult várni, hosszabb időt is. Tarthatóbb a figyelme, és még a beszéd is javult, az adekvát beszéd, és ez nagyon nagy szó! A vizsgái alatt, mindezt az osztályfőnöke, észre is vette, sőt elismerően nyilatkozott róla, gyógypedagógiai értelemben. A hallás érzékenység is finomodott, bizonyos hangoktól, már nem fél. (fúró, drón, fémes hangok.) A taktilis érzékenység is nagyon nagy fejlődésen ment keresztül. Nem zavarják a bőréhez érő dolgok. Szóval sokszor csak ámulunk és bámulunk.

Ja,és elkezdtünk tovább gondolkodni, egy Salgótarjáni tájfutó, gyógypedagógus hallgatóval Goldmann Katával, neki fogunk állni a magyar FlexO versenyzést kidolgozni, a metódust, a tematikát, a svéd jó gyakorlatokhoz, tudunk nyúlni például. Remélem már a nyáron, meg is lesz az oroszlánrésze. Pont azért, hogy még jobban inklúzívabbá tegyük a tájfutó sportot, a fogyatékossággal élő gyerekek és felnőttek számára. 

Ez volt Levente idei félszezonos FlexO kalandja a Tájfutásban....Szereti, csinálja, és ez a LÉNYEG, olyan környezetben, ahol elfogadják. Látványosan fejlődik, nagyon sok, fejlődésben elmaradt területen. Ezt a tényt maximálisan, nyomatékosan kiemelném. Nem csak mi látjuk az abszolút pozitív folyamatot, hanem már sokan mások is, nem csak laikusok, hanem Levente esetében, autizmus szakemberek is. 

Tudom kicsit hosszú lett, az összefoglaló, de annál nagyobb szeretettel írtam.

 Az előző bejegyzésem, Leventéről és a FlexO-ról itt találod, ha még nem olvastad. Szeretettel ajánlom az is:

https://autizmuslive.blog.hu/2022/02/14/special_orienteering_avagy_flex-o_kalandok_leventevel