Tudom rég írtam, de az az igazság, hogy a munka meg az itthon tanítás az utóbbi két hónapban, teljességgel kizsigerelt. Nulla időm írni. Pedig néha jól esne kiírni magamból a dolgokat, mert a terhek újabban csak tornyosulnak a vállamon.

Az előző poszthoz, annyit fűznék hozzá, hogy iskolát azóta sem találtunk, az állami körben,őszinte leszek, nem újdonság, csak most már kertelés nélkül elsőre az arcodba vágják, hogy nincs fejlesztő, nincs gyógypedagógus, és különben is túl macerás az egyéni tanrendes, vagy miután nem körzetes, így csak akkor veszik fel Levit, ha, „kényszer kijelölik” az iskolát, mert ők ugyan fogadó nyilatkozatot nem adnak, csak ha a Bizottság odatelefonál.

Szóval maradt a magán iskolák platformja, csak hogy az olcsóbbakban nincs hely, váró lista hegyek, a drágábbakat, meg nem tudjuk finanszírozni. Illetve egy olcsóbb kategóriás lenne, amit októberben előlegeztünk,(- egy tanévre lenne hely egyenlőre, próbaként, a jövő évire- ) most arra várunk, hogy nyíljon a lehetőség, és induljon a papírmunka, csak éppen hirtelen ott is beütött a pedagógus hiány. Igen tudom, külhonban sokkal jobban fizetnek.

Így a továbbiakban is marad az itthon iskola, szerintem egy jó ideig még. Némi segítséggel a Kórház Suli által, (Réka és Sebi személyében) illetve a Bárczi Bázis keretében jön Lidi és Rebi, de sajnos már nem sokáig, mert a húsz óra keret, hipp-hopp letelik.

Úgyhogy most Levente ügyében, minden állóvíz és sekélyes pocsolya. Ez a gyerek nem érdekli a rendszert, pokoli magasról tesznek a jogaira, ugyanolyan jogfosztott amilyen volt, és én hiába küzdök, hiába vergődök, csak egy jó nagy szélmalomharc az egész, ami szép lassan felőrölt. Egy autista gyerek oktatási, fejlesztési problémája, a világon senkit se érdekel. Ez a rohadt nagy igazság.

Nagyon elszomorító ez az egész helyzet.

Mérhetetlenül fáradt vagyok, de a fáradtságot Levente érdekében félre kell tenni. Húzom, amennyire csak tudom, bár egyre nehezebben, mert az itthon tanítás mellett, ugyanúgy mi fejlesztjük tovább Szabival. Magunk, a családi büdzsé terhére, ami általában a hónap közepén már deficitbe fordul. Az elszaladt árak a szó legszorosabb értelmében agyonvertek minket. Tulajdonképpen, Levente fejlesztésének tekintetében csak improvizálunk. A lovaglás is csak addig lesz, amíg a jelen még futó,10 alkalmas szponzoráció ki nem fut. Igaz most ezt ritkítottuk, hogy kitartson tavaszig. Sajnálom mert nagyon szeretett Levente és persze Zalán is a Lovardába járni, de most úgy állunk, hogy egyáltalán nem tudjuk finanszírozni. Leventének ez az egy fejlesztése volt. Kegyetlen egy döntés volt, de a mostani infláció mellett, már a hónap közepe is, sokadika. Csak túlélünk, ezen nincs mit szépíteni.

Illetve profilt váltottunk a sportban, mert ugye mozogni azt kell, és ugye az erdő az nagy kísértés, hiszen az Irány Ki A természetbe „módszerünk” mentén fejlesztettük idáig is Leventét. Most emeltük a tétet. Tulajdonképpen a sportot, a múltam és Zalán hozta „újra” a családunk életébe. Szeptember közepén a harmadik csemetém, egy volt kolleganőm, egy verseny és a saját motivációja hatására, úgy döntött, hogy Tájékozódási futó szeretne lenni. Nem csak hobby szinten, hanem versenyzőként is. Össze akarta kapcsolni az Erdész szakmát a sporttal, azaz össze is kapcsolta, mert szeptember közepe óta, rendületlenül tájfut, edz, versenyez, a Tipo TKE színeiben. Terepen, erdőben, parkban, ahol csak lehet.

Ez által szép csendesen Zé, bevonzotta Leventét, Szabit és engem is a tájfutásba, úgyhogy az Open kategóriák valamelyikében, rendszeresen versenyezni járunk Leventével. Ha esik, ha fúj, lehet bármi, mennünk kell, mert Levi egy versenyt, vagy edzőversenyt se hagyna ki. Mondjuk Zalán se.

Levente először csak velünk sétált végig tulajdonképpen, azután úgy apránként mindig tett valamit hozzá. Tempósan sétált, kocogott, a kezébe vette a térképet, megtanulta a rajt és a cél procedúrát, a SIAC (dugóka) rendszer használatát, (iszonyatosan szeretne saját dugókát), azt, hogy a tájoló, nem hátráltat, hanem segít, és a térképen van a verseny terep. Két hónap után, mostanra már az egyeneseket és a lejtőket megfutja, nyomon követi a térképen merre járunk, és pontkörzetben, önállóan fogja, az ellenőrző pontot.

Elvittük már nemzetközi versenyre is, Gántra, a két napnyi versenyt becsületesen végig csinálta, nagyon tetszett neki az őszi Spartacus kupa miliője, az sem zavarta, hogy szemereg az eső, tulajdonképpen semmi se, amin mi is rendesen elcsodálkoztunk.

Rengeteg gátat levetkőzött a két hónap alatt eddig, úgy kocog át a bozótoson, mintha kötelező lenne, mit neki szenzoros tapintás érzékenysége. Már nem érdekli, ha koszos lesz a keze, maximum jelzi, de kényszeresen nem törli le. Kommunikál a sporttársakkal, bátran teremt kapcsolatot, ezt most láthattuk is a Silvanus edzőversenyen.

A két hónap alatt, a tájfutó társadalom egy tagja sem szólt meg minket, hogy egy Autista gyerekkel járunk a versenyekre. Valahogy ebben a közegben, mindenki maximálisan segítőkész. Teljesen természetes mindenkinek, hogy Levente jön-megy közöttük. Persze volt, aki már rákérdezett az autizmusra, de abszolút pozitívan, elismerve minket, hogy rendszeresen hordjuk a versenyekre Leventét.

Zalán egész jól kezd belejönni, a futásán persze még gyorsítani kell, meg a tájékozódásán is finomítani, de szerintem, miután nagyon megszerette a tájékozódási futást, jó versenyző lesz belőle. Meg van hozzá a tehetsége. Ráadásul, ő az a magányos farkas fajta, csak a legritkább esetben kér segítséget a terepen, egyedül fut. Viszont Ő, segít mindenkinek, aki megkérdezi, hogy hol is van éppen.

Anyagi értelemben jelentősen olcsóbb sport mint a lovaglás. Főleg az Open része, ahol mi Leventével indulunk. Persze vannak technikai költségei, ami egyenlőre a nagy karácsonyi álom (mind a két fiúnak,- a régebbi fajta SIAC dugóka 10-10 ezer forintos tétel -), a saját SIAC pontérintő ( dugóka) aminek az olcsóbb régebbi verzióját már nem lehet Magyarországon kapni. Nem is értem, mert Európában máshol mindenhol. Futóruhájuk van, by Decathlon, a célnak teljesen megfelel a legolcsóbb is, bozótfelsőket meg futócipőt a bátyjuktól kaptak, karácsonyi előlegbe. Tájolóval, meg a múltam okán, igen jól el voltunk látva. Úgyhogy hajrá, tájfutásra fel.

(A karácsonyi "álom" ) 

Mondjuk most a téli időszakban nincsenek éles versenyek, itt Budapest körzetben, csak nyílt edzőverseny sorozat a Silvanus Egyesület jóvoltából, ahová vasárnaponként megyünk, a Budai hegyekbe. Levente nagyon megszerette Hegedűs Béla versenyeit, ahol a befutásért csoki jár, és nagy gratuláció, és ha előnevezel, akkor a térkép is.

Egyébként a fene sem gondolta volna, hogy Leventének ennyire megtetszik a tájfutás és, hogy ennyire nagyon motiváló lesz a számára. Már vasárnap este várja a következő hétvégét, kötelező a naptárba beírni, a tájolója az íróasztala állandó tartozéka, és a szobájában lógó tájfutó bója szimbolizálja, hogy Ő, márpedig a tájfutó társadalom tagja.

Lehet sose lesz képes egyedül végig menni egy pályán, vagy ha igen, akkor az Open kategóriák könnyebb pályáin, de ha a kondíciója fejlődik, akkor támogató futótárssal, aki a tájékozódásba is besegit, szerintem simán el fog tudni futni a kori kategóriáinak C nehézségű pályáin, bármikor. Ez most olyan Speciál OL azaz Speciál Tájfutás. Speciál sportban meg lehet kisérő.

No igen találékony egy lurkó. Jól kitalálta magának, a saját fejlesztését, mosolygok is magamban rajta rendesen.

Persze egy csomó más fejlesztésre is szüksége lenne, de azt mi sajnos már nem tudjuk meg finanszírozni. Ahhoz egy lottó ötös kéne. Az államtól meg nincs mit várjak. Anyuka szakember hiány van, tessék megérteni. Várólista, vagy nincs kapacitás, abszolút rugalmatlan rendszer, mert az autista nagyon macerás. Tovább megyek, a nagy iskolakeresésben, volt olyan állami iskola, ahol feltették a kérdést, hogy komolyan ide akarja hozni nyűgnek?? Úgysem lesz belőle gazdaság építő, fogadjam már el.

Hát nem fogadom, akkor sem, ha tetszik, ha nem, akkor sem ha nap estig ezt szajkózzák a fülembe.

Megyünk előre, ha igy, akkor igy.

Ameddig bírjuk, addig mindenképpen.