Fáradt vagyok,a hajnal öttől egyig lehúzott műszak megtette hatását,ma sok volt a teendő odabent..Hazafelé igyekszem Leventéhez,csak bámulok ki a fejemből bambán csendben a százharminc-négyesen..Nézem az égi kontrasztokat, és dohogok magamban,hogy nincs nálam fényképezőgép,mert vétek kihagyni a tornyosuló felhőcsodákat..Orwo kék! Csengenek vissza nyugdíjas fotós kollégám szavai..Igen ez orwo kék,mint az autizmus színe.Tiszta mint egy autista gyerek lelke..Az orwo kék égen születtek meg a tornyosuló hófehér felhők..Tényleg gyönyörű..de most sajnos nem zöld mellé a táj,csak szürke panel..színű..

Belefeledkezem.......

A telepre kanyarodva eszmélek,hogy üdv újra a való világban,otthon vár az autizmus..Sajog a lelkem,ezt soha nem lehet kiheverni,anyaként ez gyötrő fájdalom,örökkön örökké.Olyan éjszakákon át sírósan.

Lélek gyötörve nyitom az ajtót,gépiesen veszem át Leventét a lányomtól, mint a műszak váltós ápolónő a kórházi osztályt,csendben hallgatom,hogy milyen volt a napja.Azt,hogy megint csak egy féle ételt akar enni,hogy megint túl sok a gyomorsava,és köhög,hogy pörög és sokszor kezelhetetlen,hogy..............tudom,lányom,sajnos ez rétestészta hosszú...és csak hálás vagyok magamban,hogy vigyáz rá..Mert mi lenne velünk ha nem lenne,ha nem vigyázna,ha lázadna,hogy az öccsére nem akar....

Megérteném......

Meg én.......

Határozottan,de nagyon kedvesen ráparancsolok a legkisebbre,gyere Levente levisszük Csipesz kutyát..Megnézzük az orwo kék eget,a tornyosuló bárányfelhőket..Levente mozogni muszáj..Muszáj kimenni,muszáj levegőn lenni,nem csak a négy fal között bezárva élni. Bánom is én,hogy repkedsz,hogy megszól a környezet,hogy hozod a telefonod..Nem érdekel,csak ki innen a szürkeségből..

Nehezen öltöztetem...Nekem nehéz..passzív 45 kiló..Sajnos lesz még nehezebb is.A befele fordulós napjain,örülnék egy erőművész segítségének..De nincs..A család erőművésze a 16 órás műszakjába szakad éppen..Fáj a kezem,lábam,derekam..Helló neked AUTIZMUS..Nagyon nem jó ez így..Lassan de biztosan rámegyek,egyre biztosabban érzem,ahogy az évek haladnak előre..Tudom,hogy egyszer le fogok csúszni a fal mellett szép csendben..Sokunknak ez lesz a sorsa..

Nagy levegőt veszek,irány a nyílt tér..Irány a kicsit zöldebb kertvárosi Budapest vég..Lassan ballagunk..Fogom Leventét,vezetem a kutyát. Örülnék ha lenne még két kezem..

Fél úton,a semmiből kap el minket a langyos nyári zápor..Felettünk orwo kék az ég..Elázunk,futva menekülünk a fák alá..Villámként hasít át bennem,hogy úr isten,csak le ne vetkőzzön,csak ki ne boruljon..csak............De nem teszi..Hozzám bújik és nevet...

Mami..ez eső..lesz rainbow..

Eláll,én hazamennék,Ő nem..húz a buszvégállomás felé..Szereti nézni a buszokat..Mindig integet a sofőröknek,és várja hogy visszaintsenek neki..Olyankor boldog,nagyon boldog,csak nevet szemgyönyörködtetően nevet..Csak elnézem merengve a jövőjére gondolva és zokogok belül..Tudom csak addig van biztonságban amíg élek..Gyötrő ezt kijelenteni jól tudom.

Ballagunk tovább..Budapest végén,megint ránk szakad..Állunk a fák alatt,majd tova menekülünk, a záporban,behúzódunk a közeli középiskola elő teteje alá,és csak nézzük a bugyborékoló esőt..Bújik nagyon bújik..Csipesz kutya összekucorodva fekszik mellettünk..

Mami ez eső....nagy eső..

Igen az kisfiam..

Némán állunk,és a jövőjén gondolkozom..Azon a jövőn,ami a számára nem létezik.A céltalan semmin,a mi lesz vele talányon..

A csendünket megtöri a majdnem nyugdíjas iskolai takarítónő,aki végre valakinek el tudja keseregni,hogy mennyire szar az élet,mennyire nincstelen..Eldiskurálunk kicsit,az élet nagy dolgairól..Arról,hogy mennyire megfordult a világ,és a holló a hollónak........No igen....

Levente repkedve nézi az esőt..Már szégyenlem magam..Előre tudom,hogy magyarázkodhatom..Hirtelen mondom,hogy AUTISTA..Hirtelen kapom,hogy Ó szerencsétlen..Én is és a gyerek is..Tudja mi az autizmus,és azt,is hogy mennyi nehézséggel jár..Sőt azt is,hogy minden téren tönkremehet miatta egy család..Visszakérdez..Maguk is?? Monoton mondom,hogy igen..Meg ne kérdezze most hány forint van a pénztárcámban..Meg sem merném mutatni..Sőt azt sem fejteném ki bővebben,hogy ez a társadalom,nem az az elfogadó közeg..Sőt azt se, hogy mekkora MUNKA autista gyereket nevelni..Konszenzusra jutunk a takarító nénivel,hogy bizony az otthon ápolás munka,és nem szabadna segélykenyeret odavetni érte..Beszélgetünk,és nem kérdezem,honnan szerezte a tudását..Beszélgetünk Budapest szélén,egy takarítónővel,az autizmusról...

Sosem gondoltam volna..Soha...De mégis itt vagyunk ebben a dimenzióban..Aztán csendesen nézzük egymást,és a könnyeimet morzsolom,elfordulva néha...Levente csendben nézi az esőt...

Hirtelen kiszaladnak csinosban a lányok..Túl az érettségin,ki örömmel,ki kevésbé...Megtorpannak..Szakad az eső...Csak állnak tétován..kutyát nézik...Aztán simogatják...Csicseregnek,visszaemlékeznek a vizsgára..Vagy hárman mélyet slukkolnak a cigarettájukból megkönnyebbülve..Bankettet szerveznek...és közben bámulják a szűnni nem akaró esőt..

Az egyik lány Levente fejét simogatná..Ketten kiáltunk a takarító nénivel,hogy NEEEE! Autista...De nem kiáltunk..Várjuk a reakciót...

Levente hirtelen az elő tető közepe alá szalad,és elkezdi csillogó tisztán énekelni a híres Gene Kelly dal első pár sorát...Nem egyszer vagy ötször...

"I´m singin´ in the rain
Just singin´ in the rain,
What a glorious feeling,
And I´m happy again...."

Megmeredve állunk...Levente énekel,a lányok meg a vizsga-drukktól megszabadulva kitáncolnak az esőbe...

A takarító néni,seprűjére támaszkodva nevetve megjegyzi...Na látja kedves,ez a kisfiú is tud csodaszép pillanatokat okozni. Most itt éppen a lányoknak...Elhiszi erre a pillanatra örökké emlékezni fognak????

Meg lehet....

Levente énekel,az eső eláll...Elköszönünk, hazaindulunk.....

Hazafelé gondolkozom,a jövőjén...1000 méter alatt rommá gyötröm a lelkem..Gondolkozom azon a jövőn,ami nincs..Nincs,mert ebben a dimenzióban,ezen a helyen,ebben az országban,ezekkel a gyerekekkel és családjaikkal,köztük velünk,senki sem foglalkozik. Minket nem hagynak emberi méltósággal élni..Nekünk csak a periféria jut...

Csak kaparunk és csendben beledöglünk MIND...

Pedig minden AUTISTA gyermeknek és felnőttnek lehetne élhető jövője,ha egy kicsit jobban odafigyelne rájuk és családjaikra az államgépezet....

Még valami...

Igen vallom én is...Az OTTHON ÁPOLÁS MUNKA...Ha megfizetnék, nekem sem kezdődne minden áldott hajnalom,három órakor..Talán másfél órával később kelhetnék..

Elhiszitek nagyon sokat számít??

Ez volt mára az Autizmus Live..Köszönöm hogy olvastatok..