Talán onnan kezdeném..Szombat reggel az Erdővarázsra igyekezvén két kisebb csemetémmel, időt szakítottunk húsz percnyi beszélgetésre, két olyan fiatal emberrel, akik bizony jó eséllyel meghatározói lehetnek a nem is olyan távoli jövőnek.Személyesen csak közvetve hallottam róluk,de nem is ez a lényeg..

A lényeget, jelen esetben úgy hívják, hogy LEVENTE....

(Magánzó: Meg egyszer és sokadszorra valamit szögezzünk le... I 'am CIVIL ... ( bárki bármi mást akar állítani vagy állít az légből kapott pletyka,valótlan információ terjesztés.. ) A pont itt, és nem magyarázom tovább...)

" Csápolt" igen és a fél Heltai Őt nézte, különösebben már nem érdekel, maga a tudat, hogy nézik, az annál inkább ha beszólnak..Újabban egyre meredekebben, agresszívabban..empátiapusztultan...

"Csápolt" igen és én mondtam a srácoknak, hogy sorry bocsi AUTISTA, ne hari, sajnos ez itt éppen a repetitív mozgás, ami mint tudjuk önstimulálás és egyébként az első 10 tünetben,meg az összes szórólapon a témával kapcsolatban, bent és fent van..most tovább nem mondanám,ha nem problem..sorry tényleg..

Ugyan már, nem problem, AUTISTA, hát akkor AUTISTA...a társadalom szerves része..(gyerek, gyerek..)

Ugye milyen empatikus ez a megnyilvánulás??

No álljunk itt meg egy pillanatra: EMPÁTIA (egy cseppnyi szómagyarázat)

Az empátia a beleérző képesség: ha felismerjük mások érzéseit, az ő helyükbe tudjuk képzelni magunkat. Lényege, hogy arra törekszünk, hogy a másik szemszögét is megismerjük. Az érzelmi intelligencia egyik igen fontos eleme, hiszen ez kapcsolja össze az egyént a többiekkel.

Goleman szerint három típusa van.

• Kognitív empátiának nevezzük azt a képességet, ha valaki megérti a másik szemszögét.  Kognitív empátiával rendelkezünk, ha bele tudjuk képzelni magunkat a másik helyébe, megértjük az illető érzéseit, és tudjuk, mire gondol anélkül, hogy konkrétan érzelmileg kapcsolódnánk egymáshoz.
• Az Emocionális empátiáról akkor beszélhetünk, ha valaki át tudja érezni a másik érzéseit. Gyakorlatilag „átvesszük” a másik érzelmeit, mi is ugyanazt érezzük.
• Együttműködő (szociális) empátiáról (törődésről) pedig akkor van szó, ha valaki meg tudja érezni, mit vár el tőle a másik.  Azaz ha törődünk az illetővel, és konkrét lépéseket is hozunk annak érdekében, hogy segítsünk rajta. (forrás:Wikipédia)

AUTISTA hát, AUTISTA...ez egy állapot, pártpolitikától, vallástól és minden társadalmi hovatartozástól függetlenül...( kiemelve, hogy NEM betegség !!! még akkor se, ha sokan az állítják tévesen!)

És akkor most kezdjük el azt a tiszta vizet a pohárba öntögetni....mert a helyzet KÉTÉLŰ....

A két srácnak feltettem a kérdést, hogy megfogható számukra az a fogalom, hogy AUTIZMUS..?? A válasz: valamennyire....de tudták,hogy van, létezik, és élnek vele felnőttek, gyerekek..Azt a kérdést is feltettem, hogy szerintük fontos e foglalkozni a Fogyatékossággal élőkkel? Hála a szerintük nagyon fontos volt a válasz..Aztán azt a kérdést is feltettem, hogy szerintük a mai Magyarországon, méltóképpen foglalkoznak e a Fogyatékossággal élő embertársakkal?? A válasz az volt, hogy NEM !!

SE a társadalom, se a politika nem foglalkozik méltósággal az elesettjeivel...ez TÉNY !

Ezért nagyon fontos az ÉRZÉKENYÍTÉS.... (egy cseppnyi szómagyarázat )

Érzékenyítés-nek nevezhetjük mindazt a tudatos vagy tudattalan, tervezett vagy spontán befolyásolást, nevelést, mely attitűdalakító hatásával odafigyelésre, empátiára és a „normálistól”, a megszokottól való eltérés elfogadására nevel.Így tehát az érzékenyítés bármilyen fizikai vagy szellemi károsodás, külső jegyekben tükröződő, mások számára látható eltérés (legyen az akár bőr-, vagy hajszín) vagy egy állandó, megváltozhatatlan állapot, helyzet elfogadására nevel, valamilyen katarzis élmény által. (forrás: Wikipédia)

Feltettem azt a kérdést is, hogy szerintük fontos e ez a folyamat...???? Meg is kaptam a válaszom: FONTOS !

Ott álltam két haladó gondolkodású fiatal sráccal szemben, szorongatva az autista fiam kezét, - közben rimánkodva magamban, hogy gyerek remélem még öt percet csak kibírsz,- hálát adva a magasságosnak, hogy talán ha ŐK így gondolkoznak, akkor nincs minden még veszve..

De.... Sajnos jó sokan tudjuk, hogy nem mindenki gondolkozik ennyire haladó és tenni akaró módon..

Tehát I'am CIVIL..Ha tetszik ha nem..Nem állok be senki sorába, mégpedig azért, mert hitelesen ÉRZÉKENYÍTENI csak így lehet..társadalmat, politikát..A lényeg EGY , hogy a fogyatékossággal élőkhöz empatikusabban álljon hozzá a társadalom összessége, és az azt irányító politika is..

Ha érzékenyíteni hívnak szívesen bárhová elmegyek, és elmondom ismereteim az autizmusról,a legjobb tudomásom szerint. Soha nem érdekelt,honnan hívnak politikailag avagy nem politikailag..Hívhatnak jobbról és balról is, elmegyek én az Ördögnek, de a jó Istennek is interaktívan előadni, ha attól a gyermekemnek és a társainak avagy a felnőtt fogyatékossággal élőknek jobb lesz! Személy szerint nekem ez a fontos...Az a fontos, hogy sokkal empatikusabbak legyenek az emberek, ne higgyék el a központosított empátiapusztítást.. (sic. ennél virágnyelvebben nem is fogalmazhattam volna..)

Az érzékenyítés által a politika is szelídülhet, az a politika ami a jelenünket meghatározza..Bár sokszor reménytelennek látom..Ez meg ÓRIÁSI baj...gondolva itt a jelenünk kézzelfogható kirekesztő állami magatartására....

Megmagyarázom..Elnézést, ha nem mindig leszek Úrinő... ( markáns néha..)

Ha ez a hon elfogadó, empatikus és gondoskodó LENNE, akkor most nem lennék ennyire frusztrált..Lenne a fogyatékossággal élő gyermekem mellett biztos egzisztenciám..Lenne a saját lakásom, nem félnék minden hónapban a kilakoltatástól,mert rezeg a rezsiléc. Lenne normális állásom, nem csak rész vagy az sem, a munkámért emberi fizetésem,amiből fizetés előtt egy héttel emberi módon, emelt fővel mehetnék a sarki kis közértbe..Lenne a gyermekemnek inklúzív környezetben integráló iskolája, ahol nem azt bámulják a "gyerektársai", hogy "csápol", hanem kiegészítik gyengébbségeiben...Megkapná az állapotához mért fejlesztéseket, az állam által támogatva, nem gyémánt áron a magánszektorban.Lenne segítőhálózat, ami néha néha levenné a család válláról a terheket, hogy egy kicsit a végletekig elfáradt szülő is szusszanni tudjon egyet..Mert ugye ebben a szektorban is járna, egy-egy nap szabadság...Nem kéne folyamatosan a bürokráciával küzdenem, mert ezen az állapoton ugye.....nem lehet változtatni, egy életen át cipelt teher.. Lenne megkülönböztetések nélküli szintén inklúzív közép és felső oktatás, ahol nem kéne mindent kérvényekkel indokolni, és megmagyarázni a gyerekeink státuszát..Nem mutogatnának ránk az emberek az utcán, hanem elfogadná, befogadná a társadalom a perifériára szorultakat..Ha akadálymentes lenne a társadalom, és maga az élet...

Ugye milyen más lenne???

Ugye milyen más lenne, ha egy csapatban játszanánk?? Ha én fognám a kezed, Te meg az Övét...Ugye milyen más lenne, ha nekünk nem a kör közepén kéne állni, tűrni a rosszalló tekinteteket, csak azért, mert a jó sors nem volt éppen túl kegyes??

Bizony nem volt túl kegyes a sors (én nem kértem, hogy ezt tegye...gondolom Te se..), és a rendszer sem az..

Pont itt lenne az ideje,hogy méltósággal engedjen élni, hogy rendszerszintű változások legyenek, ne csak meghunyászkodás, gáncs a bürokráciától, a mindenért magyarázkodás, az esélyegyenlőség nélküli lét..a jövő hiánya...és a pokoli szegénység..a megfizethetetlen gyógyszerek, a nyomasztó éhhalál hó-vége mint most is,mert holnap már azt se tudom miből veszek kenyeret, a félelem a fedélnélküliségtől, félelem a holnaptól, a kirekesztéstől, az állandósult diszkriminatív hozzáállás mindenhol és az empátiapusztult környezet..

Elég volt már abból, hogy taníthatatlan, elláthatatlan, fejleszthetetlen..Elég volt, hogy nincs iskola, old meg magad, ha nincs pénzed maradj az út szélén, és jobb ha nem is élsz..Elég volt már, hogy nincs megfelelő egészségügy, közlekedés, szociális háló, ha kell bentlakásos otthon- Elég volt, hogy nincs elég szakember, a fejlesztő helyet meg építsd meg magad..Elég volt a sok gáncsból, a segélyből, mert a szülőnek csak az jár..Elég volt a diszkriminációból, és mindenből amit felénk fogyatékossággal élő gyerekeket és felnőtteket gondozók felé a rendszer kommunikál...

Tessék itt a CIPŐNK lehet hordani, nem kell a hátunk mögött trollkodva vigyorogni..Mutogatni ránk, és jó távolról leköpni...Csak azért mert számunkra MÁS a világ...nem egészen tipikus...

IGEN! Lehet jönni segíteni..egy kicsit a terheket levenni..mert azokba MI mindnyájan szép lassan fogyatékosságtól függetlenül belerokkanunk...Mi szülők mind, akiknek dolgunk,hivatásunk, hogy ha kel, tanítsunk, fejlesszünk, szociálisan ellássunk, orvosoljunk, ápoljunk, lelket gondozzunk, enni és inni adjunk, tonnákat cipeljünk...Lehet tőlünk tanulni EMPÁTIÁT..Érzékenyítünk ha kell a végletekig..

Csak fogadja el a társadalom és a rendszer a gyermekeinket...ÚGY, AHOGY ÉS AMILYEN ÁLLAPOTBAN VANNAK..

Én nem könyört kérek, csak méltó emberi életet.. Leventének...Zalánnak....Dánielnek...Bernadettnek...Szabolcsnak...Dórának...Lászlónak...Editnek..Györgynek...Bélánk..Mindazoknak akiket érint..

Ugye ÉRTED??

Ha igen akkor TEDD MEG ÉRTE,vagy Magadért esetleg Értem...Hogy kicsit máshogy gondolkodsz, neadj segítesz, kérdezel és tudásod gyarapítod..és nem GÁNCSOLSZ..és nem engeded azt se,hogy a rendszer gáncsoljon...

Ne hidd el a központosított empátiapusztítást, tudod MI is élünk..csak Máshogy... semmivel sem vagyunk kevesebbek...mint Te vagy Te vagy Ő...még akkor se, ha gyermekeinknek képekben könnyebb..Ettől még a világ ugyanaz..a bolt ugyanott van...

Ez volt mára az Autizmus Live... A bejegyzés nem sért semmilyen közösségi elvet...ezt tartsd szem előtt...Köszönöm!!