Augusztus huszadikán még nem szoktam számot vetni a nyárral és a gyerekekkel kapcsolatban, de ez a nyár sem volt éppen rendhagyó, igaz az utóbbi évek egyike se. Egyáltalán nem érzem jól magam a bőrömben,se én, se senki a családból..A szó legszorosabb értelmében körmöt rágva nézünk a jövőnk elé..Ki ezért ki azért..

Az augusztus már megint pofon vágott mindünket, alattomosan, nem várt módon, pont úgy ahogy két éve..Igaz ez sunyibb és gazabb módon történt..Sajnos a kutya egy...és a munkáltató is..ugyanaz...A férjem meg az asztalra csapott és azt mondta elég volt..elég volt a baleknak nézésből, a sok átvágásból, a pénztelenségből,a meglopásunkból, hónapról hónapra..Elég volt az ígéretekből, a mesékből, a beskatulyázásból..a munka szervezetlenségéből, és a lélekvesztő öreg régi agyonfoltozott kamionokból..Hálát adva a Szentléleknek, persze bőszen, hogy eddig vigyázott rá, és haza vezette majd minden nap,- amikor nem hagyta az út szélén a műszaki állapot -, augusztus 12. határnappal felmondott.. Mindezt tette augusztus 6.-án, a megérdemelt évi egyszeri egyetlen hetes (állítólag fizetett, utóbb kiderült,hogy mégse) szabadsága alatt, amikor Kismarosról elmentünk a fizetéséért Dorogra..Nagyon sokat dolgozott Szabolcs júliusban,(299 órát) tudva levő,hogy augusztusban két gyereket kell beiskolázzunk, és az egyetemista leányt segítsük, aki a kisöccsét istápolta a nyáron, hogy én dolgozni tudjak..Mindezek után a fizetésének, megint csak a felét kapta, egy vállrándítással mellé, kiszúrva hozzá, ha nem tetszik, hívd fel a főnököt tartamú mondattal..A fizetési borítékot, legszívesebben a bokrok közé hajította volna..és megint csak konstatálta, hogy másnak kereste a pénzt, a csókosoknak..

Tízen sokadszor álltunk leforrázva,pénztelenül, és ez az "apró" momentum rá is nyomta Kismarosra a bélyegét úgy ahogy volt..Átsírtam az egész éjszakát lelkemből, átszabtam az egész költségvetést,újra,ezredszerre, és ennek tükrében próbáltunk Leventének és Zalánnak tartalmas nyaralást adni..Nem tagadom, beszélni sem volt kedvem, mondjuk azóta sincs..

Kismarosról idén Zalán fog írni az Erdő Lélek blogban..a napokban, nekem most nincs hozzá erőm. Mindazoknak akik segítettek,hogy kicsit gondtalanabb legyen a pihenés, nagyon szépen köszönjük. Megpróbáltunk mindent megtenni a fiúkért..Idén a történtek tükrében csak félgőzzel, mert Levente kapcsán nyáron sem állhat le a fejlesztés..Muszáj, és ezt nagyon jól tudjuk, mi autista gyerekeket nevelő szülők..

Nagyon nehéz időszakot hagytam magam mögött, idén csak kapkodom a fejem..A lakhatásunkkal a fókuszban.Leventével a fókuszban, és az Ő iskolai problémáival a fókuszban, Szabolcs munkahelyi bérfizetés gondjaival a fókuszban, a saját egészségem megromlásával a fókuszban, Zalán allergiájával, és kezelésének anyagi okok miatti elmaradásával a fókuszban, és nem is sorolom tovább....Tulajdonképpen, csak néztem, hogy hogy rohannak el mellettem a napok, sokszor tehetetlenül..Közben persze megpróbáltam néha mosolyogni a világra, a lelkemből..inkább keserűen, mint vidáman..

Tudom, idén nem is írtam sokat,itt a blogban se, és hát a tartalomra sem vagyok túl büszke..De ezt az évet azt ami volt és azt ami még vár rám belőle, valahogy szívesen kihagytam volna és kihagynám ha lenne lehetőségem..

De nincs.........

Az utóbbi napokban nagyon elfáradtam.. Nem lehet a lehetetlenből, a nincsből, állandóan a várat építeni..bárhogy is törekszik rá az ember.. Nem lehet minden nap mosolyogva kelni, hogy szép az élet, ha egyáltalán nem az..Lehet, hogy a máz szép, de minden napba belehalunk, hogy így legyen..Kívül csoda, belül autizmus és napi 16 tonnát rakó munka, hogy előbbre juss...Csak hogy nincs hová... Mert jövőtlen a jövő...Nem szabad hinni az ámításnak...az autizmussal kapcsolatban meg kell tanulni a FÖLDÖN járni..Ahogy mi is megtanultunk már évekkel ezelőtt...Mert itt csak a két kezedre számíthatsz, csodára nem..A két kezedre, a hitedre, a tartásodra, a küzdeni akarásodra,és esetleg azokra az emberekre, akik a gyerekeid autizmusa miatt melletted maradtak még,(alig-alig) és nem vetnek meg..

Ma veszekedtünk a férjemmel..Van ilyen...mert ez is a máz mögött van..Veszekedtünk, mert a pénz...Jó én tudom ha nincs, nincs, de azt is meg kell érteni, hogy ha tejre kenyérre az ételre kell, akkor valami kevés muszáj hogy legyen napi szinten...Muszáj, hogy legyen orvosságra, vitaminra...nem termeli magától a C vitamint a gyógyszeres szekrény..Muszáj a beiskolázásra, a bérletre...nagyobb lett gyereklábra...füzetre, ceruzára...az AUTIZMUSRA...és a vele való ÉLETRE..

Megértek én mindent..azt is, hogy nem fizették ki és mások számláját gazdagította havonta az az általa megkeresett forint,amit neki kellett volna megkapnia a fizetése gyanánt.. Megértem én persze...De attól, hogy megértem, a boltban még nem kapok kenyeret, az Ápiszban füzetet, a gyógyszertárban gyógyszert, a fejlesztő nem fog jönni, pedig szépen haladna Levente, Zalánnak nem lesz "tandíja", kezelése...és a jövő hónap végétől, megint meg fog enni minket a penész..Jó tudom, ahhoz MEGINT és MEGINT fel kellene újítani két szobát...megértem én...de....

Rohadt lakhatás, élhetetlen egészségtelen panel..Amit végre a Vagyonkezelő és az Önkormányzat is elismer..De segíteni nem fog, mert a probléma globális megoldást igényelne...A panelt kell felújítani,az egész házat...elmondta az egyik magas rangú bürokrata..amikor megörvendeztetett múlt csütörtökön a jó hírrel, hogy elnyertük ez a "kedves kis penészest, amit mi is tudunk, HOGY NEM MIATTUNK. penészes, még öt évre.....DE ! Próbáljak közben írni a csere ügyében a jó Istennek is, mert lehet, de csak nagyon lehet, és kb 5% az esély, hogy talán találni cserét..Meg kellett volna venniük kedves,akkor most könnyebb lenne...ez volt a szép mondat, az enyém meg az, hogy a megtakarított pénz helyett a nyomor és az autizmus álmodik...

Ma délelőtt elmentem és levettem a kártyámról az utolsó húsz-ezrest...Hazafelé csak az aszfaltot tudtam nézni a Juhász Gyulán,nyeltem a könnyeimet..és bele sem mertem gondolni a jövőbe...se a közelibe se a távoliba....29.-ére lesz tán családi-pótlék...az még kilenc nap.....amim van,az tudom, hogy úgysem lesz elég..holnap a kétharmadát viszi a patika..

Szabolcsot 2019.augusztus 2.-án kijelentették...pont tíz nappal az írásban kért előtt,így lett a fizetettből,fizetetlen szabadság,ami augusztus 12.-én a kilépésének napján derült ki....

Az új munkahelyén még minden bizonytalan..Megy csinálja a dolgát...teszi amit kérnek tőle,múlt szerda óta..Ez most nem a klasszikusan vett kamionos szakma..Hogy mi lesz,az még a jövő zenéje..Ha létszám felettinek ítéltetik,gondolom mennie kell...Nincs kiforrva,nagyon bizonytalan és így nagyon frusztráló..

No komment...

Nem tudok a jövőbe nézni...Pedig kellene,mert nyakamon az ŐSZ, az iskolák,Leventéé és Zaláné a tovább-tanulás, Betti harmad éve az Egyetemen..Fognom kéne a kezüket....még erősen...erővel,hogy boldoguljanak,mert jó lenne ha lenne rá esélyük...de az erőm...egyre kevesebb..

Ez az igazság...a MÁZ alatt más az élet....sokszor keserű,nincs mosolyogni való..

Ez volt mára az Autizmus Live..

Köszönöm, hogy elolvastátok..és azt is ha megosztjátok..Hátha egyszer az a csoda is megtalál,amiért minden éjjel fohászkodom...a lelkemből...

Ha esetleg támogatni tudtok minket, a srácokat, Zalánt és Leventét azt nagyon szépen köszönjük....

Zalán beszámolója Kismarosról, kedd-szerda magasságától elérhető majd az Erdő Lélek blogban..