Lóháton..
2020. január 12. írta: Autizmus Live

Lóháton..

Tulajdonképpen Levente, már rendelkezett némi lovas múlttal, mielőtt Csobánkai Lovardába vittük,hisz az iskolában elsős kora óta hetente egyszer, az éppen aktuális tanévben, amennyiben az időjárás is kegyes volt/van/lesz, az osztályával lovasterápián vesz részt. Mind e mellett, nyaranta pár alkalommal, Nőtincsen lovagolt, illetve jártunkban keltünkben,túrázásaink során, mindig bele akadtunk valami vásári vurstliba, ahol tuti hogy volt egy lovagolható Póniló.

Levente már Csobánka előtt is hihetetlenül érzékeny lélekkel viszonyult a lovakhoz, a ló jelenléte, számára a legnagyobb nyugalom és béke..Egyetlen percig sem volt számára idegen a lovas környezet, otthonosan mozog köztük,minden félelemérzet nélkül.Mintha mindig is lovak között létezett/élt volna,mondaná egy laikus külső szemlélő..Holott nem is..

Régóta gondolkozom Leventével kapcsoltban már az állat-asszisztált terápiákon, hisz saját tapasztalatból tudom,és mondom, visszagondolva Betti lányomra és Zalán fiamra, hogy a kutyás terápiák, mennyire jótékony és fejlesztő hatással voltak a személyiségükre,a fejlődésükre. Zalánnak például saját kutyája is van, Csipesz a szálkás tacskó, és Csipike teljes,azaz száz százalékos ellátásáról, Zalán gondoskodik.Az etetéstől, a sétákon át, az állatorvoshoz vitel is Zalán reszortja. Csipesz kutya volt Zalán egyik legnagyobb önállóságra nevelője, én meg voltam olyan bátor, hogy hagytam magától szabadon alakulni,a dolgok folyását. Mára tudom, hogy nem döntöttem rosszul. Zalán terápiái a távolabbi és a közel-múltban az ERDŐ és annak eszközei által történtek, rengeteg mozgással, a szenzoros és taktilis érzékelés fejlesztésével,edzve állandóan az egyensúlyi rendszerét, közben megismertetve őt a zöld-környezet szépségeivel,hozzátéve rengeteg lexikális tudástartalmat.Sőt az ERDŐ Zalán esetében, oroszlánrészt kapott az önállósodási folyamatokban. Gondolok itt vissza a Zalaerdős táborokra, háromszáz kilométerre az otthontól.

Levente esetében is rengeteget segíti a fejlődését az erdei környezet, de valahogy nem eléggé, mert személyiségéből adódóan egész más mint a bátyja..Éppen ezért nagyon sokat gondolkoztunk azon Szabolccsal, hogy a komplex fejlesztéséhez, mi mint szülők, az Erdőn, a Terepkerékpározáson, a Kalandparki mászáson kívül még milyen mozgásfejlesztést tehetnénk hozzá, ami nem csak a mozgását fejleszti, hanem a szociális érzékét is, egyben hidat ver az autizmusa és közénk..Mi az a terápia, ami ösztönzi annyira, hogy nyisson a világ felé??

Nagyon nehéz iskolai őszt tudott maga mögött Levente, most nem szedem szét az okait (újra), így novemberben volt az a pont, hogy itt állj és ne tovább, a probléma hatósági megoldása mellett, Levente fejlesztése az első, minden mást félretéve, persze közben azért a szenzoraink felével Zalánra és Bettire is koncentrálva. Viszont abban az egész család egyetértett, hogy most Öcsike az első, és punktum.

Egy lovas mese volt az első momentum, november elején, ami a lovaglás felé terelt minket. Iskola után, isten bizony már nem emlékszem melyik csatornán, futott a Szilaj. Levente a tévére meredve nézte végig, pisszenés nélkül. A film vége után azonnal kérdeztem Tőle, hogy Levente lovagolni szeretne?? Menjünk Apával és Anyával lovagolni?? Levi csak annyit tett hozzá, hogy Zalánnal is, meg Leventével.

Bogár a fülbe, könyvek elő,hogy erőt és ihletet és lelki támogatást nyerjek magamnak Rupert Isaacson-tól..Három nap alatt "megettem" a Lóháton-t és a Hazatérés-t újra.  ( aki lovas és terápia érintett, annak kötelező olvasmány)

Másnap Szabolccsal nekiálltunk számolni, mert ugye a lovasterápia nem éppen a mi platformunk sportja, meghoztuk a salamonit, húztunk egy piros vonalat, vettünk egy nagy levegőt, és eladtuk a Ford autót. Igaz részletre, egy nagyon kedves kollégámnak, de így legalább jó időre előre biztosítani tudjuk Levente lovasterápiájának finanszírozását.

Másnap nekiálltam Lovardát keresni.

Felhívtam vagy tíz lovardát, hol platina, hol aranyárat mondtak, már,már teljesen lemondtam mindről, amikor két lovarda azért csak fent akadt a szűrőn.

Az óbudai Aranypatkó, amit Levente az iskolai lovaglások által már nagyon jól ismer, igaz most Budakalászra járnak, illetve a Csobánkai Lovarda, ami számunkra még igen jól elérhető közelségű.

Teszem hozzá GYÓGYPEDAGÓGIAI, Lovastorna alapú terápiás lovaglást kerestem, olyan Lovardát,ahol befogadó és inklúzív a környezet, kedvesek a lovasok és elfogadnak egy Autista gyereket.

Miért is?? Ezért:

"Gyógypedagógiai lovaglás és lovastorna..

Elsősorban pszichés problémák, kommunikációs, tanulási és/vagy viselkedészavarok, valamint értelmi fogyatékosság, autizmus esetén javasolt fejlesztő, nevelő célzatú terápiás eljárás. A kezelés során a legfontosabb a lóval való közvetlen kontaktus, az állat testének melege, járásának ringatása, melyek segítenek kikapcsolni a stessz-okozó külső és belső ingereket. Azonban a terápia szerves részét képezi a ló gondozása, ápolása is, mely növeli a gyermek (felnőtt) felelősségtudatát és fejleszti szociális érzékét..." (Lovasok.hu)

Illetve nem csak ezért, hanem azért is mert a lovastorna, első osztályú módon fejleszti a vesztibuláris rendszert, azaz az egyensúlyi rendszert, aminek fejlődése egy autista gyermek komplex fejlődését segíti elő. Rengeteg jótékony folyamatot indít be az agyban. Leventénél már most két hónap után érezhető a lovasterápia jótékony hatása.Sokkal összerendezettebb, mozgásban és viselkedésben. Javult a kezelhetősége a koncentrációja, az irányíthatósága,nőtt az önbizalma és még sorolhatnám.

Szumma szummárum, az Csobánkai Lovarda mellett döntöttünk, és NEM BÁNTUK MEG! SŐT..

Csobánkai Lovarda: http://csobankailovarda.hu/

dsc_4244.JPG

Obermayer Ferenctől a Lovarda és az Egyesület vezetőjétől egy héten belüli időpontot kaptunk, és lovaglási lehetőséget. Feri meg sem rebbent, hogy egy autista gyerekkel érkezünk majd. Kaptunk instrukciókat Tőle, hogy keressük Juditot a lovasterapeutát, és sűrű elnézést, hogy nem biztos,hogy ott lesz vasárnap.

Az első alkalommal, rögvest jöttek az önkéntes lányok, serénykedve szóltak Juditnak, meg sem lepődtek azon a tényen, hogy a velük szemben álló kis-fickó autista, és éppen a Lovarda mellett álló leharcolt mosógépet próbálja életre kelteni.

Szentágotay Judit a terapeuta jött és két hónapja, hol szombaton, hol vasárnap az életünk és Levente életének a része, lányával Lilivel együtt, aki milyen kicsi a világ alapon, Betti lányommal együtt tanul az ELTE TTK-n..

...és az életünk szerves része lett Barbi a Haflingi ló, egy húsz éves szöszke "öreglány", aki mára Levente mindene lett, persze a néhány alkalommal velünk lovagolni jövő bátyóé Zaláné is.

dsc_4201.JPG

Már az első alkalommal Levi számára Judit személye telitalálat volt, ami egy Autista gyereknél nagyon nagy eredmény, hisz a terapeuta által tanul és fejlődik a ló hátán a terápia alanya a gyermek.

Judit az első alkalommal felmérte Leventét, illetve Levi lovas téren szerzett tudását, figyelte Levi és Barbi ló viszonyát, az összrezdüléseiket, azt, hogy a lurkónk mennyire fogadja el a szöszke öreg-hölgyet.. Felérte Levi tartását, irányíthatóságát, a kommunikációs lehetőségeket, mert ugye ez egy autista gyereknél egyáltalán nem mindegy.. Magyarul Judit, az első alkalommal alaposan feltérképezte Levit.

dsc_3734.JPG

Ismerkedés Barbi lóval..

dsc_3756.JPG

A bő félórás terápia végeztével,azonnal megbeszéltük a következő heti időpontot,ugyanis Levente a lóról leszállva azonnal kérte, illetve mondta, hogy jövünk jövő vasárnap is. Ebből le is szűrtük azonnal, hogy Levente számára EZ AZ A HELY és EZ AZ A HÁZ, akarom mondani Lovarda..

A következő alkalommal, már "mackó"nadrágban kényelmesebben érkeztünk Leventével, aki a terápiát, csupa mosoly csupa boldogság lovaglással hálálta meg, abszolút közel engedte Juditot magához, aki elkezdte neki tanítani, a helyes lovas tartást egyenlőre, egy kis lovastornával fűszerezve.

dsc_3801.JPG

Egy kis nyújtás, egy kis testi kontaktus..azaz simogassuk meg Barbi lovat.

dsc_3837.JPG

Az egyenes hát tartásának trenírozása..

dsc_3857.JPG

Már a második alkalom után mondtuk, hogy mi akkor most itt ragadtunk, és szeretnénk Leventével hosszútávon a Csobánkai Lovardába járni, hová néha jönne velünk Zalán is és Betti lány is, aki viszont szeretne megtanulni alapszinten lovagolni..Betti az Egyetem melletti munkából magnak finanszírozza a lovaglás megtanulását.

Közben jött a Mikulás/Télapó és Levente lovas dolgokat kért. Hála a Decathlonban egész baráti áron, tekintve az olcsóbb árkategóriákat, igen jó áron és olcsón lehet lovas felszereléshez jutni.

Úgyhogy Levi igazi lovasruhában érkezett a harmadik alkalommal a Csobánkai Lovardába, ahol ez alkalommal az ÉN és a sebesség volt a fő attrakció.. Lovastorna és futószáron ügetés.. meg az angol nyelvű kommunikáció, ahogy egyre jobban feloldódott Barbi ló hátán..

dsc_3992.JPG

Száguldás Levente és Barbi ló módban..Már helyes hát és lábtartással..Ja kérem, könnyen megy a tanulás, ha van motiváció....

dsc_4020.JPG

Barbinak simogatás és mosoly mindig jár..meg répa,vagy alma, vagy vidám ló muffin a lovaglás végén..,Levente által..

dsc_4029.JPG

A negyedik alkalommal, Barbi ló elindítását és megállítását tanulta Levente, meg a helyes lábtartást, mert a negyedik alkalomra teljesen feloldódott a Haflingi szöszke hátán, és sokkal többet kacagott, mint figyelt..De ilyen alkalom is kell, mert ebből bizony leszűrhető, hogy teljesen el tud lazulni a lurkó a lovon. Ez az egyik igazi CÉL..A stresszmentes viselkedés elérése.

dsc_4110.JPG

Azért néha megmutatta Levente, hogy tudja hibátlan iskolás módon is űzni a lovastornát

dsc_4174.JPG

Karácsony előtt a közös összhang és az eddig tanultak visszaadása volt a cél, ami tulajdonképpen száz százalékig sikerült is, sőt az sem zavarta Leventét, hogy 60 km/h-val fújt a szél. Levi és Barbi szó szerint jól állta a sarat, Judittal együtt..

dsc_4279.JPG

Persze az Én és a sebesség mód vitt és visz mindent.. Mindig..

dsc_4324.JPG

Egyébként Karácsonyra Barbi extra adag répát kapott Leventétől..

Karácsony után, miután látszott tényszerűen a teljes összhang, Judit újabb feladatokat tanított Levinek..Avagy,hogyan üljünk oldalt a lovon,azaz forduljon,bátran,félsz nélkül oldalra..

dsc_4464.JPG

Közben Levi kapott egy kámzsát, mert igen szeles néha a Lovarda,bizony bőségesen ostromolják a karámokat a Kevélyekről lefutó szelek. Ami nagyon nagyon nem jó,mert Levente nem szélbarát..Sőt egyenesen utálja a szelet, szélben nem is nagyon hajlandó kimozdulni itthonról. Viszont Barbi ló hátán, egyáltalán nem gond a szél..Rezzenéstelenül lépte át magában ezt a gátat..Mit gátat, falat...Ez óriási előrelépés..

dsc_4429.JPG

Nem csak az oldalülést gyakorolták Judittal,hanem azt is, hogy milyen érzés, ha a ló, valamilyen akadályt lép át, mert akkor egész más a ló mozgása, és bizony azt is meg kell szokni.

dsc_4467.JPG

Az Idei új évben már negyedikén a Lovardában kezdtünk.. Hideg, szél, minden volt..De Leventének, meg sem kottyant. Az irányíthatóság volt a fő csapásirány,meg az időjárási viszonyok jó eltűrése.. Ja és a szemkontaktus tartása..Mert bizony azt is lehet fejleszteni, ha van kellő motiváció..

dsc_4554.JPG

A terápia végeztével Levente megismerkedett Vili lóval.

dsc_4571.JPG

Tegnap megint szintet lépett Levente..Megtanulta, hogy a hevederben nem csak kapaszkodni kell, lehet lovagolni máshogy is..Van egy másik eszköz a lovon, amit úgy hívnak, hogy kantár/szár..

dsc_4710.JPG

A lovat meg lehet ülni háttal is..

dsc_4713.JPG

Sőt..csípőre tett kézzel is lehet lovagolni..

dsc_4659.JPG

Barbinak meg simogatás mindig jár..

dsc_4691.JPG

Dióhéjban itt tartunk most..

Nem tagadom, a hátunk mögött tudott két hónapnyi lovasterápia, már most látható módon, pozitív irányba formálja Leventét. A lovaglás számára, óriási motiváció, sőt jutalmazásának és ösztökélésének része lett. Ha a fotókat nézitek, látható, hogy kis lépésekben tanítva, óriási szeretettel, szép eredményeket lehet elérni a fejlődésben. Az egyensúlya ugrásszerűen javul, ezt nem csak mi igazoljuk, hanem a képek is. Levente sokkal kezelhetőbb, irányíthatóbb..sőt sokkal jobban és tovább tud egy dologra koncentrálni, a szó legszorosabb értelmében. A lovaglás utáni napokon, nem feszült, nem stresszel..és nyugodtabban alszik.

Jó jó, ez még csak két hónapnyi terápia volt..nem csoda, hanem ez is csak MUNKA..A gyereknek,és a terapeutának, de a lónak is egyaránt..

Linkelek egy ebben a témában íródott nyilvános egyetemi dolgozatot..A lovasterápia hatásai autista gyerekekre címmel..

Olvassátok el, megéri: http://midra.uni-miskolc.hu/document/24942/20047.pdf

Egyébként meg szeretettel ajánlom Rupert Isaacson könyveit, a Lóháton-t és a Hazatérés-t olvasásra, és az általa kidolgozott The Horse Boy módszert..

Mi meg nagyon nagyon KÖSZÖNJÜK a Csobánkai Lovardában mindenkinek, hogy be és elfogadtatok minket..De legfőképpen Leventét...

Meg az MOSOLY lovasunk, Zalánt..

dsc_4751.JPG

Ez volt mára az Autizmus Live lovas posztja..

Köszönöm, hogy olvastatok..

Igyekszem a Lovas blokkot kéthavonta dokumentálni, pont azért, hogy lássátok a saját szemetekkel, hogy fejlődik általa Levente..

süti beállítások módosítása