Azt hiszem ma megint elvettek egy darabot a lelkemből.Sírtam igen,sírtam nagyon. Pokoli módon éreztem magam.Soha de nem láttam még a legkisebbem ennyire bánatosan sírni azért mert valamit el kellett engedni.

Kismarost..

Kismarost..a kertet,a házat,a csendet,a Börzsönyt..a miliőt,ahol igazán jól érzi magát,ahol igazán gondtalan gyerek bélyegek nélkül..Igen,bélyegek nélkül...úgy ahogy az van..

Erre igazán ma döbbentem rá..Reggel,amikor harmadszorra kellett útra kelni hazafelé Kismarosról.

Ez most nekem is fájt..és még most is nagyon fáj..Persze a nagyobbik is rálapátolt..Reggel hét óra óta gubbasztott az emeleten,a ház legeldugottabb zugában,és csak mantrázta magában,hogy NEM AKAROK BÉKÁSMEGYERRE  HAZA MENNI.

Válaszolni akartam,de nem mertem..csak magamban,magamnak....

Jajj hát fiam én sem,hidd el nekem,de sajnos olyan ez a "rohadt" élet,hogy apád,anyád és a testvéreid panellakók és nincs más lehetőségünk,a karmánk jelen állapota szerint.Tudod mondhatnám,hogy ezt osztotta a gép..Élhetnénk jobban is,élhetnénk máshogy is,de mindenünket vitt az autizmus.Érted?? Mindenünk..Nehogy azt gondold,hogy most olyan jól állunk..Egyáltalán nem..Az hogy most itt lehetünk és jöhetünk még a nyáron,és az hogy voltunk tavaly is,sok jó embernek köszönhetjük,akik segítettek abban,hogy gondtalanabb legyen a gyerekkorod.Tudod kisfiam,sajnos mi nem állunk úgy anyagilag,hogy könnyed gyermekkorotok lehessen,de hidd el,hogy mindent de mindent megteszünk értetek.Megteszünk értetek mindent,hogy tanulhassatok,fejlődhessetek,át tudjátok lépni a korlátaitokat,értékes felnőttekké váljatok. Megteszünk mindent azért,hogy elfogadjon Benneteket a társadalom,legyen munkátok,és olyan életetek amit nem kell szégyenlenetek.Megteszünk mindent,hogy ne legyetek földönfutók,állam által gondozottak,egy intézet mélyén,mert kisfiam jobb ha tudod,hogy az öcsédre felnőttkorában sajnos ez a sors vár,ha mi már nem leszünk.Tudod kisfiam,mi nagyon sokat dolgozunk,de nem keresünk sokat..Az csak arra elég,hogy túléljük a hónapokat úgy,hogy ne halljunk éhen,és a Békásmegyeri létünk kifizessük valahogy. Tudod kisfiam,sokszor sírok éjjelente,és Apával nagyon sokat számolunk minden hónapban,és kapargatjuk össze a forintjaink,hogy a hegyekbe,az erdőbe vigyünk,oda ahol annyira jól érzed magad Te is és Levente öcséd is.Oda ahol mosolyogtok,ahol boldogok vagytok,ahol fejlődhettek a saját ütemetek szerint..Oda ahol szereted hallgatni a madár-rádiót.ahol csend van,és béke,ahogy Te szoktad mondani..Oda,ahol Te OTTHON érzed magad..

Tudom kisfiam,nem szereted a várost..Szeretted,de már nem szereted..Tudom,hogy sokszor bántanak,kigúnyolnak,mert Te olyan más vagy..Tudom,hogy bánt,hogy sokszor súgnak össze a hátad mögött,hogy biztos a Marsról jöttél.Pedig hidd el,tudom..nagyon okos vagy,csak Te máshogy fogod fel a világot..Hidd el,mi tudjuk,hogy Te jól látod,csak mások nem úgy gondolkoznak ahogy Apa meg Anya..Tudod Anya nagyon sokat próbál tenni azért,hogy ez ne így legyen,hogy megváltozzanak Veletek kapcsolatban az emberek.Hidd el nekem,hogy ez nagyon nehéz.

Kérlek ne sírj,elég ha én sírok..éjjelente....és néha Apád is..Tudod sokszor azért szótlan,mert fáj a lelke értetek,ahogy nekem is most..

Tudom,hogy nem akarsz hazamenni Békásmegyerre..Hidd el én sem..Tudom,hogy az a legfőbb vágyad,hogy olyan házban élhessünk,aminek kertje van és közel hozzá az erdő..Tudom,hogy azt szeretnéd,hogy Csipesz kutyával szabadon futkározz a levegőn,zöld réteken..Tudom,szabadságra,élettérre vágysz..hogy ne csak a sarki buszmegállóban fújja a szél az arcodat..Tudod éjjel zokogtam melletted,amikor álmodban azt kiabáltad,hogy a Z 70-essel világgá mész,de nem haza Budapestre..Értsd meg,nekem is fáj,és Apával minden áldott nap azon gondolkozunk,hogy mit is csinálhatnánk?? De sajnos nem tudjuk a megoldást,hogy boldogabbak lehessetek,hogy ne kelljen tömegházban éljünk..

Apa sokszor mondja,hogy külföldre megy,mert ott van a munkájának még becsülete..itthon már nincs..ebbe nagyon belekeseredett..Tudom nagyon sokszor látod szomorúnak és mérgesnek is..Kérlek ne haragudj ilyenkor rá..Értetek dolgozik,éjjel nappal..Örülj inkább,hogy még nem ment el..Nem ment el igen,mert az öcsédet nem akarja itt hagyni..azért mert vele sokszor nagyon nehéz..Érti a világot,de nem annyira mint Te,és ez Apának és Anyának is nagyon rossz belül,és gyakran elfáradunk miatta mind a ketten..

Kérlek ne sírj...Kérlek ne...Tudom,hogy hiányozni fog Kismaros...A kert az Erdő,a kert mellett sétáló őzek és vaddisznók..a ház, a csodakályha ahogy neveztétek,ami olyan mint egy kandalló,a lépcső és az ablak ami előtt ülni szoktál,és belebambulhatsz a zöldbe a szabadba, a csendbe..

Tudod nagyon megijedtem reggel,amikor azt mondtad,hogy:

-Tudod Anya,nekem tavaly tíz nap boldogság volt az élet..tíz nap Kismaros..Öt nyáron,és öt nap most..Mert itt nem bánt senki,nem gúnyolnak a hátam mögött..és persze a Táborok..Obornak,Tata és Visegrád..mert az nem Budapest.....

Hát nem, kisfiam igazad van nem Budapest...

A nem Budapest nekünk csak távoli álom marad........Ahogy a csendes szabadabb élet is..A gondtalanabbról már ne is..........

Kérlek ne haragudjatok ránk ezért az öcséddel,Ő is sírt ma reggel Kismaros miatt....Mi Apával mindent de mindent megteszünk értetek,de csodát tenni sajnos nem tudunk..