Szeretnék egyszer az életben NŐ lenni,olyan igazi,szép frizurával,finoman sminkelve,divatos ruhába öltözve,a férjembe karolva átsétálni a várnegyeden.Elkölteni egy romantikus vacsorát,finom borba mesélni életet..Séta közben fényképezni a szépet...Szeretnék az életben egyszer NŐ lenni,egy kicsit magammal törődni,egy fürdőbe menni,testem gyógyítani,színházba menni nézni vidám ripacs-ságot,közben nevetni és nevetni,tartalmasan társaságban beszélgetni..Szeretnék az életben egyszer NŐ lenni,végigsétálni az esti Margitszigeten,hallgatni a szökőkút zenéjét,belebámulni a Dunába,és hallgatni a madarak csicsergését..elmenni a Balatonra,amit annyira szeretek,megnézni még egyszer Badacsony környékét,Zánkán Apám parasztházát,és magamba szívni a csendjét..Szeretnék egyszer az életben gondtalan NŐ lenni...

De nem vagyok..

Robot vagyok,a lét szegény rabszolgája,az egész életem elfér egy sporttáskában.Felneveltem a négyből két gyermeket,becsülettel,értékekkel,egyenes gerinccel,diplomával,jó szakmával..Igaz a másik kettő még hátra van..Az a nehezebbik út..MÁS élet,MÁS világ..

Az egész életem elfér egy sporttáskában,nincs másom..Nincs finom ruhám,szolid sminkem,jóféle cipőm,rendes frizurám..társaságom,nincs látogatható magaskultúrám,de még egy fürdőruhám se..Nem eszek rendszeresen,se hideget,se meleget,a nincsből nem lehet..Egyenek a gyerekek,nekik muszáj..

Robot vagyok,a MÁS élet robotja..Hajnalban kelek,még a pirkadat előtt,magamra húzom három éves farmerom,az agyonmosott pólóm,és a konyhában pityeregve,azon gondolkozom,hogy ma megint,hogy fogom túlélni a napot..Túlélem e egyáltalán??Reggel fél hatig,elkészítem az iskolai- óvodai étkeket,előtte keltem a férjemet,ételt pakolok,jó szóval útba indítok,vigyázz magadra nagyon,mert ha velem történik valami,csak Te maradsz nekik. Elmondom minden reggel..Minden pirkadatkor..

Fél hatkor gyerekeket keltek,AUTISTÁKAT..A kisebbikkel nem egyszerű az élet..Másodpercre feszített napirend.Eltérni nem lehet,kötött rutin,kötött szabályok szerint.Ahol nem mindegy a szín,az íz,a hang, a fény, a környezet,a tapintható tér,a látható látvány..MÁS dimenzió..Más dimenzió,amibe csak nagy ritkán láthatok bele,a szavai által..A szavai által,amiből alig-alig van..MÁS világ,MÁS kontextus,de ez legalább egy őszinte,igaz világ..ahol nincsenek hazugságok..csak egyszerű BÉKE..Csendes belső magány..

Reggeli rutin,iskola óvoda,munka,délután iskola,óvoda itthon..Itthon,ahol nagyon nagy munka folyik,a boldogulásukért,a jövőjükért..Munka értük,magunktól-magunkból..A szegénységben nincs luxus, nincs állapotjavító magán segítség.Nincs rá külön apanázs..Minden nap magunk fejlesztünk,mert egy AUTISTÁT 0-24 órában muszáj..Az eredményeink szépek,publikációink mégis tapossák,mert sokaknak a nyerészkedés a sok forint a fontos..Estére pokoli fáradtság,és a pénz logisztikája éjjel,a háztartási könyv fölé görnyedve..Kire mennyi jut,a másnapra..A gyerekekre kell,nekik muszáj boldogulást,élhető életet teremteni,ránk felnőttekre már sose marad..egy buznyák peták se.Azért csendben a családfőnek mindig kiszorítok kicsit,hisz a nehéz kereső munka,a férfiemberé..Ennie,léteznie,meg csak kell..annyira ne legyen ROBOT..

ROBOTNAK legyek elég én is,bár titkon vannak vágyaim,csak nincsenek lehetőségeim..Tudom,ez így nem élhető élet,és lassan belebolondulok..

MÁS világ,MÁS dimenzió..Kirekesztettség..Csend..Nekem nem jut társul beszélgetés,csak akkor ha másoknak segítek..de az is a MÁS világról szól,na nem a mennyeiről,hanem az AUTIZMUSRÓL..Teszem,mert nagyon jó érzés,másoknak segíteni a bajban..én csak szavakkal tudok,meg az írásaimmal.Egyebem nincsen,egy sporttáskába elfér az életem..

Semmim sincsen,csak a gyerekeim,és a férjem..és az írásaim,meg a MÁS világban segítő módszerem..és talán az EMBERI mivoltom..Gerincem,tartásom,becsületem..Igaz ettől még nem lakom jól..és nem tudok fizetni lakhatást..Vagyis hát az muszáj,de akkor élni már nem marad..

Ez így tényleg rabszolgasors..Abban élünk,amióta társunk ez a párhuzamos világ..

De nem bánom,ha ezt mérte rám a sorsom csinálom..teszem,megfutamodni nem fogok..A rák elől sem futottam el,igaz nem tudtam segíteni legyőzni,pedig mindent megtettem,még a csillagokat is lehoztam az égről,de úgysem ment..

Mindig fel kellett álljak,mint a kelj fel Jancsi..Amíg üde fiatal voltam,volt erőm...most már egyre nehezebb..és a probléma is több,meg az egészségem se a régi..A szomszédasszonnyal már csak a Patika előtt futunk össze néha pár szóra.Őt is megrágta az élet rendesen,igaz kicsit máshogy..

Ezekbe a néhákba kapaszkodom,legalább jut egy-két normális személyes szó,nem csak személytelenül a virtuális térben..

A gyerekeimnek és az AUTIZMUSNAK élek..Robot vagyok,az utolsó szabályokhoz kötött percig..Szolga robot,szegény robot,az élhetetlen eladósodott élet robotja..

Nagyon szeretnék egyszer NŐ lenni..Olyan igazi nő..csak egy pár órára,gondtalanul..Sokszor megálmodom,és mindig sírva ébredek..a magam csendjében,a hogyan továbbokban,a félszben,a csengőfrászban..a rettegésben..Sokszor álmodok róla,hogy NŐ vagyok,és reggel nem az agyonmosott pólóm,és a régi farmerem húzom magamra,hanem normális ruhát..Sokszor álmodom,hogy rendes munkám van,kedves kollégákkal,nem terror környezet,az állandó büntetéstől félős.Sokszor álmodom,hogy van NŐI mivoltom,nem csak a robot...

De aztán jön a reggel.a reális világ,ahol magamra húzom az agyon mosott ruhám,és foggal körömmel kapaszkodva a kötött percekbe,kötött életbe tovább tolom a hajót...az AUTIZMUST...

..és sírok magamban halkan,hogy sosem lesz belőlem NŐ....

ROBOT vagyok,így is maradok....

Ez volt az Autizmus Live,legbelülről.....