Nyuszika nincs rajtad sapka??
2017. március 29. írta: Autizmus Live

Nyuszika nincs rajtad sapka??

Öhömmm..Nincs..akkor az baj..de ha van rajtad sapka az is baj!

Egy tegnapi facebook bejegyzésem margójára..Ami mellett nem vagyok hajlandó szó nélkül elmenni....De nem ám..

Idéznék:

"A tévedések elkerülése végett: A postot annak az embernek írtam aki volt oly szíves ránk küldeni a Gyermekvédelmet,a helyzetünk miatt.Pontosan tudom honnan fúj a szél..Kettő órámba és folyamatos gyomorgörcsbe került a helyzetet tisztázni,és rávilágítani arra,hogy a gyermekeim autizmusa NEM SZÜLŐI NEVELÉSI HIBA AMINEK VÉLTÉK és nem a papírok mögé akarunk bújni és nem azért kaptak a gyerekek diagnózist mert túl hangosak voltunk a diagnosztikai eljárás során!! Sikerült hiteles képet mutatnunk és elmagyarázni az autizmus láthatatlan költségeit is..Magyarul tiszta vizet öntöttem a pohárba,de rájöttem közben,hogy égetően sürgős lenne a rendszer képzése,hogy NE TÉVHITEK ALAPJÁN ÍTÉLJENEK MEG CSALÁDOKAT!...."

au_disc_1.jpg

Most nem releváns az információ,hogy milyen szándékkal realizálódott a Gyermekvédelem tegnapi terepszemléje,mindenesetre,a bejelentkező abszolút pozitív módon történt,a látogatás felsőbb szervtől kapott elismerő méltatás következményeként,anyagi helyzetünkre alapozva.Az már más kérdés,hogy mire ide hozzánk a terepre ért a dolog,egy kicsit már más volt a leányzó fekvése..Őszinte leszek,egy elég "öreg róka" családgondozót küldött rám a rendszer,aki kettő perc alatt felmérte az itthoni viszonyokat,ami persze nem is baj,mert legalább látja,hogy hogyan élnek azok a fogyatékossággal élő (bármilyen) családok,akik ugyan a lejtőn szépen csúsznak lefelé,de még nem elég szegények a hivatalos beavatkozáshoz,magyarul,még nem akadtak fent a gyermekvédelmi támogatás szociális jogosultságán,magyarul havonta egy forinttal is több jut a családban egy hónapra vetítve,mint 39.900 ft.per fő.

Tulajdonképpen e fölött a szociális hálónak nem is kéne jeleznie,vagyis hát igen,csak nem olyan mértékben,mint a védelembe vett gyerekeknél.

Tulajdonképpen azért engedem be az életterünkbe a Gyermekvédelmet,mert először egy kötetlen beszélgetésről volt szó,semmi esetre sem Esetlapról,Vagyonnyilatkozatról és Adatlekérési nyilatkozatról,és tovább jelzésről.Tulajdonképpen a beszélgetés közepén döbbentem rá,hogy no banyek ez most éppen nem az amiben az előzetes bejelentkező alapján megállapodtunk..Magyarul a pozitív,negatívba fordult..

Persze nem tagadom,hogy az anyagi helyzetünk nem túl fényes sőt abban is megállapodtunk,hogy napi 4000 forintból kell megéljünk,minden egyéb költség kifizetése után,-rezsi és az autó hitele,meg a gyógyszerek és egyéb-,de ebben nincs benne a ruháztatás,a hirtelen adódó betegségek,Levente maszek fejlesztője,és még sorolhatnám..Mert ha mindez benne lenne,akkor mondjuk nem napi 4000 hanem 1500 ft lenne ami jut,és ezt a családra értsük,per nap..Szóval ha napi 4000 ft-tal számolunk és tovább osztjuk 6 felé,akkor 666,66 ft per fő per nap jut..Persze ez mind szép és jó,de mire is elég?? Mert mindjárt mondtam,hogy Levente minőségi szelektív evése ami az egészsége fenntartása és fejlődése érdekében kötelező,uszkve 3000 ft naponta a 4000 ft-ből.Ja és akkor még nem tettük hozzá Zalán szelektív evését,ami szintén 2000 ft per nap,és akkor mindjárt napi mínusz 1000 ft-nál járunk.Szóval akkor hogy is van ez?? Azt is elmondtam,hogy sokszor mi nem eszünk,hogy ők egyenek..Nekem bőven elég a vajas kenyér..Komolyan azon gondolkoztam,hogy akkor most megmutatom a pénztárcámat 6000 ft van benne,és még kerek egy hét a fizetésemig,persze ha kapok,mert ugye táppénzen vagyok a vérnyomásom miatt..és mint tudjuk Isten és a MÁK malmai,nem olyan gyorsan őrölnek...

Persze fej vakarás,hogy ezt azért tovább kéne jelezni..

Höhhhh,és akkor mi lesz,elveszik őket?? Mi az anyámra megy itt ki a játék?Ezen gondolkoztam végig...Le is vert a víz,ki is szaladtam egy perc türelmet kérve,és bedugtam a nyelvem alá egy Tensiomint,mert az agyvérzés kerülgetett...

Tévedés ne essék,értem én a segítő szándékot,de teszem hozzá azt is,hogy pontosan ismerem a Gyermekvédelmi rendszert,és annak játékszabályait..Nem nem,volt benne részem,csak vettem a fáradtságot és képeztem magam ezen irányban idén januárban egy Alapítvány által,azért,hogy mentorszülőként felkészülten tudjak megválaszolni,az irányomba feltett kérdéseket,ezen a területen is.Csendben megjegyzem nem egy,ehhez a témakörhöz kapcsolódó kérdést kapok.

Az anyagi helyzet tisztázása után tértünk rá az AUTIZMUSRA..Hogy van e diagnózisunk,és hogy a diagnózis a pontos állapotot tükrözi e,és a Daninak miért nincs leírva,és egyáltalán ki és hogy és miért adta a kicsikét?A kicsik miért járnak azokba az intézményekbe ahová járnak és ott jó helyen vannak e??

Vissza is kérdeztem,hogy biztos ezekre a kérdésekre kell válaszoljak..?

..és aztán jött a hideg zuhany....a válasszal együtt...

Ugyanis az az általános kép a gyermekvédelemnél (terepen),hogy sok esetben a gyermek autizmusát,vagy autisztikus viselkedését szülői nevelési hiba okozza,a gyerekkel való közömbösség,esetleg a helyzet elutasítása! Sokak meg azért kapnak diagnózist,teljességgel jogtalanul,mert papírok mögé akarnak bújni,és hangosak a diagnosztizálásnál,magyarul a diagnosztizáló orvosok,jobb a békesség alapon osztogatnak egyes szülőknek,a gyermekük kapcsán autizmus diagnózist..

Ez volt az a pont amikor Szabolcs kezéből kiesett evés közben a villa,a konyhában.Nem tudtam hirtelen megszólalni!!! Elhiszitek??

Most komolyan????????

Ültem egy gyermekvédelmi szakemberrel illetve a sztereotípiákkal szemben,és még mentorszülőként sem tudtam hitelesen elmagyarázni,hogy a gyermek autizmusáért,nem a szülőt avagy a gyermek neveltetését kell ok-okozatként felhozni,és a szakemberek sem adnak a szülő hangosságáért autizmus diagnózist..

Hiába magyaráztam,hogy a szülői magatartás mint felhozott érv,egy nagyon régen megcáfolt TÉVHIT,és a szülő nevelési magatartása NEM oka az autizmusnak!!Sajnos azt is hiába magyaráztam,hogy a diagnózis,egy többlépcsős,többszűrős,teszteken és a gyermek alapos megfigyelésén alapuló hosszú folyamat,szigorú egészségügyi irányelvek tükrében,és egyik orvos sem dobálja csak úgy hipp-hopp azért mert a szülő csúnyán néz rá..

Szóval én most ebben a folyamatban csak egy vizsgált szülő vagyok,aki a gyermeke autizmusáért okolható,vontam le a konzekvenciát...

Hogy mi a franc van???????????

Hiába mutattam irányelvet,strukturált környezetet,és mondhattam az autizmussal kapcsolatban szakmailag bármit,sajnos nagyon sok család megítélése,nagyon kemény TÉVHITEKEN alapul...

STOP ÁLLJ,ne tovább!!!

Most már tényleg rendet kell tenni a fejekben! Ez volt az a pont...

A link alatt: Jelen érvényes Egészségügyi Irányelvek az Autizmussal kapcsolatosan! az AOSZ honlapjáról..(az ott található kék szöveg alatt..)

http://aosz.hu/megjelent-a-legfrissebb-bizonyitekokon-alapulo-az-autizmusrolautizmus-spektrum-zavarokrol-szolo-egeszsegugyi-szakmai-iranyelv/

Kérem és Mindenkinek felhívnám a figyelmét a BETARTÁSÁRA!

Szóval UFF én szóltam...Szerintem lesz egy jó pár nap míg helyreáll a vérnyomásom...

Utóirat: Közlöm,hogy a gyermekeim autizmusa,nem szülői nevelési hiba..és igen,nem vet fel a pénz..Sőt egyre jobban nem..sőt egyenesen katasztrófa,és nem látom a kiutat..De!! A gyermekeim,szerető környezetben,autizmus specifikusan strukturált környezetben,igaz szerény-szegényes,minden modernizációt nélkülöző lakásban élnek.Foggal körömmel,dolgozunk értük,mindent megteszünk,hogy ne szenvedjenek hiányt,ne nélkülözzenek.Becsülettel,tisztességgel,erkölcsös értékeket átadva-közvetítve,neveljük őket..LEGJOBB tudásunk szerint!!

Ha valakit ez a tény zavar,nagyon szívesen cserélek vele,hogy itt ebben a közegben,ezen kondíciók között tapasztalja meg,hogy kit,miért,és mikor bírál,vagy tör pálcát felette...

Ez volt mára az Autizmus Live! Nincs jó napom...bocs...

dsc08751.JPG